Sztárok

Cameron Diaz új élete

Egész életében rajongott az apjáért, az összes férfit hozzá mérte. Ám most könnyes szemmel, mégis mosolyogva köszönt el hirtelen elhunyt édesapjától, ahogy ő is szerette volna.

Egy kaliforniai étterembe érkeztek a gyászolók, farmerban, hawaii ingben, virágcsokrokkal a nyakukban, hogy végső búcsút vegyenek a mindig vidám Emilio Diaztól.

„Apu nem szeretné, ha sokáig szomorkodnánk – monda Cameron –, ezért nincs is szükség
a fekete ruhákra. A megjelent barátok és kedves ismerősök miatt könnyebb elviselni a hiányát. Én is érzem, hogy nagyon sokan szerették. Apát nem lehetett olyan rossz kedvében találni, hogy pár kedves szava ne lett volna. Hitt a hűségben és az adott szóban. A vidámsága és a tiszta lelke mindig velem lesz.”

Szerelmei is melléálltak

„Az élet ünnepé”-re keresztelt megemlékezésre Diaz két korábbi szerelme is ellátogatott. Justin Timberlake-kel tavaly szakítottak, három év együttélés után. Bár nem árulták el, hogy mi volt az ok, Cameron mindig is apjához hasonló párt keresett, és a nála nyolc évvel fiatalabb énekes ezt az érzést nem tudta neki megadni. Közösen hozták meg a döntést, hogy vége, ennek ellenére Diaz nagyon nehezen viselte a szétválást. Hónapok teltek el, míg rendeződött a kapcsolatuk. A múlttól függetlenül nagyon jólesett neki, hogy Justin elment a megemlékezésre.

Timberlake után pár perccel érkezett John Mayer, akivel tavaly nyáron ismerkedett meg. A gitárossal nem járt sokáig, de barátok maradtak. És ezen az sem változtat, hogy mostanában a zenész már Jennifer Aniston körül legyeskedik. Cameron meghatódott John látogatásán, nem is számított rá, de mint később kiderült, a srác a legjobbkor érkezett. Apukáját anyjával és nővérével gyászolják, így elkelt a férfi segítsége a ceremónián.

„Apa egyszer azt mondta, arra a legbüszkébb, hogy két csodálatos lányt nevelt fel, akik jobb emberek lettek, mint ő – nyilatkozta a színésznő –, és hogy ennél többet nem is kívánhatna.”

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

Sztár.lap.hu »
Hollywood.lap.hu »
Színész.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top