Elindultak a hírnév felé – a Dunától

Örömmel mutatjuk be a film alkotóit, a rendezőt, Mundruczó Kornélt, és a két főszereplőt, Tóth Orsit és a hegedűvirtuózként már jól ismert Lajkó Félixet.

Mundruczó Kornél

Mundruczó Kornél az egyik legsikeresebb fiatal magyar filmrendező. Gödöllőn született, a Filmművészeti Egyetem rendező szaka előtt a színész szakot is elvégezte. Szép napok című nagyjátékfilmje a 33. Magyar Filmszemlén a zsűri különdíja mellett Locarnóban az Ezüst Leopárd díjat is elnyerte, és a világ számos filmes fesztiválján szerepelt nagy sikerrel. Színházi rendezései közül a Jég című Sorokin-műből a Krétakör Színházzal együtt készített előadást a jövő évadban a Nemzeti Színház is műsorára tűzi. Az idei filmszemlén bemutatott Delta a legjobb film díja mellett a külföldi kritikusok díját is megkapta. A hazai mozik ősszel vetítik. Mundruczó Kornél nős, két gyermek édesapja.

– Nagyon szeretnek téged Cannes-ban…

– A Delta a negyedik filmem, amellyel meghívnak, de most először vagyok a versenyszekcióban. Minden fesztivál épít magának saját arcokat. Tudok olyan rendezőkről, akik a Berlini Filmfesztiválhoz kötődnek, és egyre fontosabb szekciókban szerepelnek az alkotásaikkal. Nekem a Cannes-i Filmfesztivállal alakult nagyon szerencsésen a kapcsolatom. A Variety (az egyik legjelentősebb amerikai filmes szaklap – a szerk.) főszerkesztője még bőven a sajtótájékoztató előtt lehozott egy találgatós cikket a szerinte biztos befutó tizenegy filmről, köztük a Deltáról. Meglepődtem, ugyanakkor nagyon izgatott lettem.

– Két fiatal egymásba szeret, és kivonul a világból, hogy egy érintetlen természeti közegben, a Duna torkolatvidékén megépítsék a saját házukat a vízen, de sokan nem nézik jó szemmel a boldogságukat, azt meg különösen nem, hogy egy testvérpárról van szó… Korábban azt mondtad, a Delta a szerelemről és az intoleranciáról szól. A nézők szerint a szabadságról is.

– Testvérszerelemről van szó, ez már önmagában megoldhatatlan drámai szituáció. Olyan feszültséget kellett találnom, amely feloldhatatlan helyzet elé állítja a karaktereket. A szabadság hiányáról is szól a film, hogy miért nem tudunk és akarunk szabadon élni. Meddig tart a vágy és a meddig a szabadság? Egyre képmutatóbb és konzervatívabb társadalomban élünk, soha nem lehet elég nagyot rúgni belé… Azt gondolom, hogy egy ember a boldogtalanságát ne verje le egy másik ember boldogságán. Nekem ez a tolerancia hiánya, és nagyon intenzíven jelen van a mai világban. A film is beszél arról, hogy hova vezethet, ha hagyjuk elszabadulni az intoleráns indulatokat. És arról, hogy az ember megtisztulásának egyetlen lehetősége visszatalálni a természethez, hogy aztán ugyanez pusztítsa el őt. Magyarországon élek, abból alkotok, amit magam körül tapasztalok, és legtöbbször a szabad emberre féltékeny, irigy indulatot látom. Persze vannak szabadabb társadalmak és tájak a világon, Európa nyugati felén, az Egyesült Államokban és a buddhista országokban például összehasonlíthatatlanul magasabb toleranciaküszöbbel rendelkeznek, mint nálunk.

Tóth Orsi

Tóth Orsi szokatlan karakterű színésznő. Törékeny porcelán, akit az ember legszívesebben a két tenyerével vigyázna. Mundruczó Kornél szerint „nem a magyar férfiak szexidolja, mert nem az a bögyös-faros típus, de ha nem ide születik, már nagyon komoly sztár lenne”. Orsi Békéscsabán született, és Debrecenből került a fővárosba, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán szerzett diplomát. Mundruczó Kornél filmjeinek szinte állandó szereplője. A Szép napok című filmben nyújtott alakításáért a 33. Magyar Filmszemle legjobb színésznőjének járó díjat kapta. A Johanna címszerepéért nemzetközi elismerést gyűjtött be.

– Miért vágattad le a hajad? Szokták mondani, ha egy nő a hajához nyúl, akkor szerelmi csalódás van a háttérben…

– Az nem volt, de már régóta terveztem, hogy lenyíratom. A Delta elég nagy szülés volt, tennem kellett valamit, hogy úgy érezzem, befejeztem azt a szerepet. Sok idő kell, hogy leülepedjenek azok a dolgok, amelyeket a film kavart föl bennem, és igazán nagyon nehéz „csomagokat” is kaptam az önismerethez. Szembe kellett néznem önmagammal, az eddigi életemmel, és ez senkinek sem könnyű… Most egy osztrák filmben játszom egy picike szerepet, abban meg jól is jön a kopasz fej.

– Vannak példaképeid a szakmában?

– Inkább emberek, akiket csodálok. Nem akartam soha senkihez hasonlítani. Törőcsik Marit nagyon szeretem nézni. Igazán sokat tud.

– Hogy képzeled el magad tíz év múlva?

– Remélem, lesz családom. Van, amikor nagyon vágyom rá, és van, amikor megijedek tőle. És örülnék, ha tíz év múlva is azzal foglalkoznék, amivel most. De hát azt sem tudhatjuk, hogy öt perc múlva mi történik… nem igaz?

– Hamarosan a vörös szőnyegen fogsz vonulni, Cannes-ban.

– Rettegek is tőle… Biztosan nagyon jó lesz, meg izgalmas. Például azokat az embereket is csodálom, akik könnyedén és mosolyogva teszik meg ezt. Azt hiszem, én jobban szeretem a szakma másik felét. Amikor létrehozunk valamit, és abból film készül.

Lajkó Félix

Lajkó Félix a hegedűjével szinte szimbiózisban él, hangszere és pipája nélkül sehová sem indul el. A hegedűvirtuóz az egykori Jugoszláviában született, jelenleg Palicson, a Vajdaságban él. Tízévesen kezdett citerázni, és 12 volt, amikor kezébe vette első hegedűjét. Több mint tíz nagylemeze jelent meg eddig. Otthon van a klasszikus dzsessz, folk, rock és blues világában, de a legszívesebben a saját útját járja, és improvizál. Párizstól Tokióig népszerűek a fellépései, a Delta az első film, amelyben színészként látható. Sokak örömére a Cannes-i Filmfesztiválon is koncertet ad.

– Szereted, ha foglalkoznak veled?

– Nem.

– Mi az, amit szeretsz?

– Hegedülni. Citerázni, dohányozni, a gyerekemmel lenni. Ülni, gondolkodni. A gyerekem mindig kitalál valami újat. Fociztat meg bicikliztet, ilyeneket. Ma reggel kakaós tejet készítettünk együtt. Az is jó volt.

– Igaz, hogy szeretsz egyedül hegedülni az erdőben?

– Ha van rá lehetőség.

– Miért különlegesebb neked ott, mint bárhol máshol?

– Szeretek egyedül lenni. Illetve azt is. Meg a természetet. Meg az erdőben nyugalom van. A természet közelében az ember kisimul, és mintha boldogabb is lenne. Igen. Jól érzem magam a növények között. Ihletet adnak.

– A Delta érintetlen, szinte paradicsomi környezetben forgott. Akkor is játszottál a szabadban?

– Akkor templomban játszottam. Érdekelt az akusztikája.

– Miben hiszel?

– A boldogságban.

– Gyakran megtapasztalod?

– Először el kéne döntenem, hogy pontosan mi is az. Amikor játszom, a legtöbbször azért boldog vagyok.

– Most úgy élsz, ahogyan szeretnél?

– Nincs okom panaszra, de azt az állapotot szerintem senki nem éri el százszázalékosan. Most egy egészséges elégedetlenség van bennem. És ez jó.

A teljes cikket keresd a Marie Claire júniusi számában!
www.marieclaire.hu