Sztárok

Nem izgul a szépség a világverseny miatt

Dammak Jázmin nyugodtan száll fel a Vietnamba tartó repülőgépre, ő mindent megtett a győzelemért.

A Reggeli című műsorban Dammak Jázmin fakanalat ragadott, hogy bebizonyítsa Liluéknak, hogy az egészséges ételek is lehetnek finomak. A Miss Universe Hungarynek amúgy is oda kell figyelnie arra, hogy mit eszik, mivel egy hónap múlva Vietnamba utazik a világversenyre.

– Egy kicsit sem izgulok. Tudom, hogy éppúgy, mint A Királynő felkészítőtáborában, kihoztam magamból a maximumot. Itt is sikerülni fog.

A szépségkirálynő nem koplalással, hanem sporttal küzd karcsú alakjáért. Liluéknak még azt is elmondta, hogy reggel ugyanolyan ételeket eszik, mint minden átlagos ember, ám délután és este már kerüli a nehéz, zsíros ennivalókat.

– Azt is megtanultam a felkészítőtáborban, hogy a kecses, feszes alak nemcsak a sportnak köszönhető, arra is oda kell figyelni, hogy mit mivel eszünk. Éppen ezért a verseny óta kerülöm a szénhidrátban gazdag ételeket.

Jázmin végezetül elárulta, legfőbb vágya, hogy a vietnami világversenyen benne legyen az első tízben. Eddig még egy magyar lány sem jutott be az első tízbe, de ő bízik benne, hogy neki sikerülni fog. (NLC, RTL Klub)

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése