nlc.hu
Sztárok
Barabás Éva a zsűriben

Barabás Éva a zsűriben

Jubileumi évhez érkezett a Gyógyvarázs program, mely a beteg gyermekek támogatásáért jött létre. Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője is örömmel adta a nevét a kezdeményezéshez, és idén ő is helyet foglal a zsűriben.

A huszonöt millió forint keretösszegű pályázatra fekvőbeteg gyermekeket ellátó kórházak, intézetek, illetve mentőszolgálatok jelentkezhetnek, amelyek egyenként maximum öt millió forint értékű műszerre adhatják be egyéni igényeiket gyermekgyógyászati- és mentési eszközökre. A jubileumi pályázat ajándékaként a K&H megduplázza az elnyerhető támogatás értékét. A program a kezdetek óta általános műszerbeszerzésre ad lehetőséget, azonban a szakmai zsűri három éve megjelöl egy olyan területet, amelynek pályaműveit kiemelt figyelemben részesíti a bírálat során.

Ebben az évben a kiemelt figyelmet a központosított gyermekügyeletek – az országos, vagy regionális központként működő gyermekügyeleteket ellátó gyermekkórházak és kórházi gyermekosztályok – kapják. Ezek az intézmények egy-egy speciális területen – a mérgezéses-, sürgősségi-, tüdőgyógyászati-, baleseti-, idegentest-, égési gyermekügyelet – teljesítenek 24 órás szolgálatot, folyamatos leterheltséggel, amely azt eredményezi, hogy a műszereiket gyakrabban kell pótolni, újra cserélni, illetve a nagyszámú intenzívre érkező gyerek miatt műszerhiány is előfordulhat.

 

 

Fotó: LWP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top