Sztárok

Harrison Ford beadja a derekát?

Harrison Ford sokáig úgy nyilatkozott, hogy hiába nagy az egyetértés közte és kedvese, Calista Flockhart között, nem tervez újabb esküvőt.

Az Ally McBeal és a Testvérek sztárja talán mégis rábeszélhette a 66 éves a színészt a lagzira, Harrison Ford ugyanis a napokban esküvőről nyilatkozott az újságíróknak.

Az Indiana Jones címszereplője korábban már két feleséget is „elfogyasztott”, Mary Marquarddal 1964. június 18-án kötöttek házasságot, két gyerekük – Willard és Benjamin – született az 1979-ig tartó nászból.

Harrison Ford második felesége Melissa Mathison volt, akivel 1983. március 14-től 2004. január 6-ig voltak házasok, és szintén két gyerekük – Malcolm és Georgia – született.

Calista Flockharttal a színész immáron hat esztendeje él együtt, hisz még a 2002-es Golden Globe-díjátadón habarodtak egymásba. Közösen nevelik a 43 éves színésznő – kapcsolatuk kezdete előtt néhány hónappal örökbe fogadott – gyermekét.

A menyegzőt reményeik szerint néhány hónapon belül megtarthatják, most már csak azon múlik, hogy mikor ér véget a negyedik Indiana Jones-film promóciós körútja. Azt követően ugyanis rögvest az oltár elé állnának. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top