Niki, Oszkár és két piros pont

Niki népszerű énekesnő-színésznő, aki megannyi színdarabban és videoklipben elvarázsolta már a férfiakat, Oszkár pedig a lányok álma, aki nemzetközi hírű modell, és emellett délutánonként élő műsorban szórakoztatja a tévénézőket. Bár néhányszor összefutottak már rendezvényeken, most ültek először egy asztalnál, és ez volt az első „igazi” beszélgetésük. Ebbe a vidám, mégis elgondolkodtató kávéházi csevegésbe vonjuk most be olvasóinkat.

NLCafe: – Mindketten éltetek Keleten. Niki Japánban, te pedig Hongkongban töltöttél modellkedéssel hosszabb időt. Mikor voltál kint, és milyen tapasztalatokat szereztél?

Oszkár: – Két-három éve utaztam ki. Ott nagyon kulturáltak az emberek, és sokkal magasabb szinten van a divat, mint Európában. A legnagyobb márkák képviseltetik magukat, és a nagy divattervezőknek sokszor előbb van ott bemutatójuk, mint Londonban. Presztízsértékű, hogy ki milyen ruhában jár. Az utca népe is igényesen öltözik.

Niki: – Ott nem úgy van, mint Japánban, hogy mindent megvesznek, ami márkás, és ízléstelenül kombinálják a ruhákat?

Oszkár: – Nem, Hongkongban nagyon divatosan öltöznek az emberek.

NLCafe: – Mennyire fontos, hogy egy férfi követi-e a divatot?

Niki: – Szeretném azt mondani, hogy lényegtelen, de közben nagyon fontos a megjelenés. Titkon szépségfetisiszta vagyok. Van bennem egy kép arról, hogy mit találok szépnek. A tehetséget és a lelkierőt, amely kisugárzik, észreveszem, persze néha engem is be lehet csapni, de általában nem csal a megérzésem. A férfiakon is imádom a jópofa kiegészítőket, a színeket és a kényelmes, laza cuccokat. Nagyon kényes vagyok a cipőkre. A hegyes orrú westerncsizmák lelomboznak, ezzel szemben a bakancsok, a kerek orrú, varrott lábbelik és a tornacipők tetszenek.

Oszkár: – A rajtam levő farmert tizennégy éves korom óta hordom. Azóta egy centit sem nőttem. Minden szakadása természetes, de a szabómmal már átalakíttattam, hogy mégse lógjon ki belőle az egész combom. Nem vagyok márkaőrült, bár a cipők nagyon fontosak számomra.

NLCafe: – Mennyire számít neked, hogy a nő hogy öltözik fel?

Oszkár: – Nagyon függ attól, hogy hol találkozunk. Alkalomhoz illően legyen felöltözve, de nem számít a márka. A kisugárzás a lényeg…

Niki: – Az öltözködés egy üzenet arról, hogy milyennek képzeled magad.

Oszkár: – Igen. Pár perc beszélgetés alapján úgyis kiderül, hogy milyen jellemről, személyiségről van szó. Az más kérdés, hogy vannak bátor hölgyek, akik számomra érthetetlen módon öltözködnek. Ha S-es méretű nadrágot vesznek fel az M-es fenekükre, az elgondolkodtat. Biztosan jól érzik így magukat, de nekem ez nem tetszik, és nem szeretnék beszélgetni velük. Bármennyire rossz tulajdonság az ítélkezés, számít az első benyomás.

Niki: – Azon az úton, amikor egy nő próbálgatja önmagát smink vagy öltözködés terén, nagyon nagy buktatók is lehetnek.

Oszkár: – Londonban bátrabban öltöznek az emberek. Neonzöld dzsekihez skót kockás szoknyát és aranykeretes napszemüveget vesznek, mégsem foglalkozik velük senki. Nálunk ez nem működik. Sokan azért nem visznek annyi színt az öltözködésükbe, mert lépten-nyomon bántanák őket. Ha valaki furán öltözik, arra nem néznek itt kedvesen.

Niki: – Azért az elmúlt tíz évhez képest már Budapesten is sokkal önkifejezőbbek az emberek.

Oszkár: – Mit nevezünk önkifejezésnek? Eltorzulásnak érzem azt, ha valaki megengedheti magának a drága darabokat, és csak azért veszi meg ezeket, mert státusszimbólum, ha méteres betűkkel szerepel a cég logója a ruhán. Hirdetőtáblát csinálnak magukból. Itt azon megy a verseny, hogy mekkora autód van, és milyen ruhát viselsz.

NLCafe: – Mindketten a külsőtökből is éltek. Akadt már olyan helyzet, amikor valamit megváltoztattatok volna magatokon, de az ügynökség vagy a színház nem engedte ezt?

Oszkár: – Szerencsés helyzetben vagyok, mert az ügynököm az egyik legjobb barátom, és mindent meg lehet vele beszélni. Tudom, hogy mi a norma, amelyet elfogadnak a nemzetközi modellpiacon, és ahhoz tartom magam, de ez nem ez kényszer számomra.

Niki: – Engem sosem lehetett ilyen téren korlátok közé szorítani, de most pont ez a helyzet áll fenn a Madách Színházban. A József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabban játszom a narrátort, akinek úgy kell kinéznie, mint egy kedves tanárnőnek. Kitalálták, hogy vállig érő bubifrizurám lesz, amely az előadásban jól is mutat, csak a magánéletben zavar, mert a vékony szálú hajamat rövidebben könnyebben kezelem. Nem vagyok elégedetlen a külsőmmel, sőt az utóbbi években sikerült megbarátkoznom az adottságaimmal, bár ha egy jó tündér dúsabb hajat ajánlana, nem utasítanám vissza. (nevet)

Oszkár: – Miért nem viselsz parókát az előadásban?

Niki: – Nem lehet, természetes hajra van szükség, és a lámpák fényétől őrjítő meleg van a színpadon.

NLCafe: – Mit terveztek nyárra? Utaztok valahová?

Oszkár: – Nem szoktam előre tervezni. Szeptembertől valószínűleg újra utazgatok a munkám miatt, és nem is szeretem a megszervezett nyaralásokat. Nem bírom a tengerparti pihenéseket. Ha elutazom valahova, akkor érdekel a helyi kultúra, a történelem, állandó mozgásban kell lennem. Szerelmese vagyok például a wakeboardnak, az elképzelhetetlen, hogy csak heverjek a parton.

Niki: – Mi a színházban mesterséges környezetben élünk, ezért nagyon vágyom a természet közelségére, valósággal beszívom a nap energiáját. Imádom a levegőt és kerülöm a tömeget. A nyarat olvasással szeretném tölteni. Mivel külföldön jártam iskolába, nekem kimaradtak az itthoni kötelező olvasmányok. Most éppen a Quo vadist olvasom. Nem tudom félretenni a könyvet, majd újrakezdeni. Vagy nagyon aktív vagyok, vagy teljesen „relax üzemmódba” helyezem magam. Szeretnék kiutazni pár napra Londonba is, mert tíz éve nem jártam ott, és kíváncsi vagyok néhány előadásra.

NLCafe: – Ilyenkor nagy baráti társasággal utazol?

Niki: – Nem. Négy nagyon jó barátom van, közülük ketten a színházban dolgoznak, ezért velük mindennap találkozom. Sajnos nincs nagy haveri köröm – talán a sok költözés vagy a pályaválasztás miatt –, úgy hozta a sors, hogy az elszigeteltebb életet választottam. Az igazság az, hogy nehezen is fogadtak be, biztos az öntörvényűségem miatt, én is „hibás” vagyok. No meg arra is volt példa, hogy a közösségen belül vagy nagyon vonzódtak hozzám a fiúk, vagy irritáltam a nőket.

Oszkár: – Ezek gyerekes dolgok, rossz társaságba jársz.

Niki: – Lehet, hogy igazad van. Menekülök azokhoz az emberekhez, akik régóta ismernek.

Oszkár: – Nekem igazi barátom kettő van, haverom közel kétszáz. A barátság számomra nagyon mély dolog.

Niki: – Te tényleg ilyen patent vagy?

Oszkár: – Mit értesz patent alatt?

Niki: – Öntudatos, aki azt csinálja, amit eltervezett.

Oszkár: – Tizenkilenc évesen már egy első osztályú étteremnek voltam az üzletvezetője. Így alakult az életem, ha valamit kitalálok, akkor azt végigviszem.

Niki: – És ha nem sikerül?

Oszkár: – Olyan nincs.

Niki: – De biztosan van. Akkor őrjöngeni szoktál?

Oszkár: – Nem. Átgondolom százezerszer, hogy hogyan lehetne mégis megoldani.

Niki: – Soha nem engeded magad sodródni?

Oszkár: – Dehogynem. Nem ragaszkodom görcsösen dolgokhoz, de szeretem, ha az én elképzeléseim szerint halad az életem.

Niki: – Jó, ezt megértem, mert én is minden követ megmozgattam azért, hogy színésznő legyek. Rögös volt az út, és a repkedő, álmodozó „ziziségemmel” megtévesztettem az embereket. Sokan csodálkoztak már utólag, hogy mi mindenre van erőm.

NLCafe: – Mindketten azonnal igent mondtatok, amikor erre a beszélgetésre hívtalak titeket. Mi volt korábban a véleményetek egymásról?

Oszkár: – Kétszer vagy háromszor találkoztunk a műsorban vagy rendezvényeken, de azokat nem lehet igazi találkozásoknak nevezni, ez mondható az elsőnek. A képernyőn keresztül számomra mindenképpen pozitív benyomást keltett Niki.

Niki: – Beírhatom magamnak a piros pontot? (nevet) Mikor megláttam Oszkárt a tévében, az volt az első benyomásom, hogy nagyon kialakult személyiség. Ez számomra megdöbbentő abban a szakmában, ahol ő dolgozik. Nagyon kevés az ilyen karakter.

NLCafe: – Ezek szerint Nikinél te is szereztél egy piros pontot, de bulvárlapokban többször olvashattuk, hogy vérig sértettél ismert hölgyeket az interjúidban. Tudtam volna olyan beszélgetőpartnert említeni neked, akivel nem vállaltad volna a csevegést?

Oszkár: – Inkább úgy mondanám, hogy sokan vannak, akik velem nem ülnének le egy asztalhoz. Többeket irritál a stílusom. A műsorban olyan mértékben hoztam már zavarba embereket, hogy ebből kellemetlenségek adódtak. Ha valaki buta, akkor nem tud a kijelentéseimre vagy a kérdéseimre válaszolni, és azonnal én leszek a bunkó. Bárhol vállalom a véleményemet, és szeretek őszinte lenni.

Niki: – Ha körbekérdeznénk itt az embereket, rólam sem mindenki pozitívan nyilatkozna. Nem ehhez mérem magam, a saját önismereti utamon járok. Szerintem te is ilyen vagy, és ez nekem mindenképpen szimpatikus.

NLCafe: – Oszkár, te láttad már Niki színpadon?

Oszkár: – Sajnos, még nem, de nagyon szívesen megnézném.

Niki: – Rendben, vedd úgy, hogy meghívtalak.

Lapajánlók:

• Musical.lap »
• Fotómodell.lap »
• Celeb.lap »