Sztárok

Világsztár, élete végéig színpadon

John Mayall, a brit blues királya idén kilencedik alkalommal látogat el hazánkba. A világsztár nem tervezi, hogy visszavonul, élete végéig kíván koncertezni.

A blueszene múltja a fekete zene eredetéhez kötődik, így aztán óriási meglepetés, ha egy-egy fehér ember is jól tudja játszani. John Mayall a hatvanas évek óta cáfolja ezeket a pletykákat és nézeteket.

John Mayall eddig nyolc alkalommal lépett fel Magyarországon. A zenész híres arról, hogy kedveli a kisebb, ingyenes koncerteket is, legutóbb például tavaly júliusban Plilisszántón szerepelt a Szülők Együtt az Ifjúságért Közhasznú Egyesület jótékonysági koncertjén.

Mayall az idén lesz 75 éves, a hatvanas évek eleje óta a brit blues legkiemelkedőbb zenészeivel – köztük Eric Claptonnal, Peter Greennel, Mick Taylorral – zenélt együtt Blueasbreakers nevű együttesében. Eric Claptonnal közösen létrehozták a világ egyik legismertebb zenekarát, a Cream együttest. Mayallt kedveli a szakma, mert ő is kedvel mindenkit. Rengeteg tehetséget fedezett fel, és segítette további pályafutásukat.

Jelenlegi együttesében amerikai muzsikusokkal játszik, de Bluesbreakers nevű együttesében olyanok fordultak már meg, mint Eric Clapton, Mick Taylor (Rolling Stones), Andy Fraser (Free) vagy Peter Green (Fleetwood Mac). (NLC, fotó: Johnmayall.com)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top