Sztárok

4 testőr egy kisbabának

Matthew McConaughey bármelyik pillanatban apa lehet. Hogy minden gördülékenyen menjen, már most gondoskodik a biztonságról: felbérelt négy testőrt, hogy éjjel-nappal vigyázzanak a születendő picire.

Matthew McConaughey és Camilla Alves már alig tudják kivárni: porontyuk bármelyik percben megszülethet. És erre az időpontra mindennek készen kell lennie, a szülők szeretnének mindenre időben felkészülni. Legfőképpen a baba biztonsága miatt aggódnak. Éppen ezért a színész négy testőrt is felbérelt, hogy a nap minden percében vigyázzanak Camillára és a kisbabára. Eddig ugyanis csak egyetlen erős ember kísérgette őket.

Matthew már el sem mozdul Camilla mellől, pedig nem is olyan régen még nicaraguai tivornyázásával hívta fel magára a figyelmet. Éjjeli kalandjai során nem csak a papucsát, de a telefonját is elveszítette, amiben több fontos híresség száma benne volt.

Reméljük, a testőrök majd a dolgaira is segítenek neki odafigyelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top