Sztárok

Paris hasonmása világsztár lett

Egy amerikai tehetségkutató műsor, a "Next best thing" fedezte fel Natalie Reidet, aki a megszólalásig hasonlít Paris Hiltonra.

A hölgy pimasz paródiáival szórakoztatta a közönséget, és bár a műsort nem ő nyerte meg, lassan mégis híresebb lesz az eredeti szőkeségnél.

 

Natalie korábban színésznőként próbálkozott, de nem járt sikerrel. A tehetségkutatóban azonban olyan meggyőző volt, hogy azóta tele a naptára a felkérésekkel. Szabad szájú humorával kifigurázta a milliárdos Parist, sőt más ismert személyeket is. Egyik paródiájában magát az amerikai elnököt sem kímélte. Megtanulta tökéletesen utánozni a botrányhősnő hangját és mozdulatait, ugyanolyan ruhákban jár, még az arckifejezésével is megdöbbenti az embereket.

Az utcán rendszeresen összetévesztik Parissal, autogramot kérnek tőle, de az is előfordult már, hogy egy mellette elhaladó autóból joghurtosdobozokkal dobálták meg. A „művésznő” élvezi a hirtelen jött sikert és népszerűséget, ám azzal is tisztában van, hogy nem élhet örökké Miss Hilton hasonmásaként. Egy interjúban elárulta: a legnagyobb vágya az, hogy bekerüljön egy televíziós komédiasorozatba, és végre mindenki Natalie-nak szólítsa Paris helyett.

 

Ha a sorozat várat is még magára, egy szép összeget már kapott egy reklámért. A majonézt gyártó cég megorrolt Parisra, amiért visszautasította az ajánlatot, és a reklámban kifigurázzák a butácska örökösnőt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése