Sztárok

Britney és Madonna közös turnéja?

Mégis lehet esélye a bukott pophercegnőnek a feltámadásra? Egyes források szerint Madonna felkérte Britney Spearst, hogy tartson vele egy koncertkörúton.

Madonna azon kevés sztárok egyike, akik a legnagyobb csarnokokat is képesek telt házasra megtölteni egy-egy koncert alkalmával. Mellette Britney-nek is sikerülhet kitörnie a mostani helyzetéből, arról nem is beszélve, hogy a két popsztár egymás utáni fellépése hatalmas megaprodukció lenne.

Hogy Britney szeretne-e ténylegesen is részese lenni a koncerteknek, még nem biztos. Az azonban már igen, hogy közös videoklipet forgatnak, amelyet Madonna az új lemezéhez kapcsolódó „Sticky & Sweet” turné során, 2008. augusztus 23-án mutat be.

Britney Spears barátai mindenesetre reménykednek abban, hogy a mostanság igencsak maga alatt lévő énekesnő legalább néhány koncerthelyszínen a színpadra állhat. Az pedig már megint más kérdés, hogy elcsattan-e egy újabb színpadi csók, ahogy az 2003-ban is történt.

A hírek szerint egyébként Madonna és Guy Ritchie egy rabbinál jártak tanácsadáson. Egy bennfentes informátor szerint mind a ketten szeretnék megmenteni a házasságukat, elsősorban a gyermekeik miatt. Nem szeretnék kitenni őket a válással együtt járó hercehurcának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top