Mindezek okozója többek között elhatalmasodó alkoholizmusa és a volt férjével való, a gyerekek felügyeleti jogáról szóló állandó vitája.
Zenei hírek azonban egyre ritkábban érkeznek az énekesnő háza tájáról, és egykori pophercegnői koronája is igencsak megkopott az utóbbi időben. Ha pedig mégis zenéről van szó vele kapcsolatban, akkor próbálkozásait a kritika döngöli a földbe, vagy ő maga nem tesz meg mindent egy-egy fellépés kedvéért.
Menedzsere, Larry Rudolph azonban továbbra is hisz Britney-ben. A hírek szerint az énekesnő az egész nyarat az új stúdióalbumon való munkálkodásnak szenteli. „A legjobb producerekkel és dalszerzőkkel dolgozik együtt, és meg kell mondjam, hihetetlenül elégedettek vagyunk azzal az anyaggal, amelyet eddig rögzítettünk. A lemez megjelenésének dátumát viszont még nem tűztük ki” – mondta a menedzser.