nlc.hu
Sztárok
Lang Györgyi is nosztalgiázik

Lang Györgyi is nosztalgiázik

Pontosan húsz évvel ezelőtt rendezték Siófokon az Interpop fesztivált, amelynek döntősei közül sokan a mai napig a hazai könnyűzenei élet élvonalába tartoznak.

1986-ban Zoltán Erika, egy évvel később a Napoleon Boulevard nyerte az Interpop fesztivál nagydíját, így minden versenyző izgatottan várta a megmérettetést, amelyet a televízió élőben közvetített. Ma már a retró kategóriába tartoznak azok az előadók, akik a döntőig jutottak.

A Fan-Fan (Erdélyi András ma a Back II Black zenekar tagja), a Casablanca, a Moho Sapiens (Szomor György ma musicalek főszerepét énekli), Kiss Gabi (ma Berkes Gabriella néven szintén a musicalszínpadok sztárja), Kabalababa, Pap Rita, Hoffer Gyuri, a Pa-Dö-Dő, Anita, a Hetedik Kontinens, a Rózsaszín Bombázók (Keresztes Ildikóval és Demeter Györggyel az élen), illetve az azóta már elhunyt Zámbó Jimmy mind-mind akkor kezdték bontogatni a szárnyaikat.

A Pa-Dö-Dő megjelenése nagy port kavart, hiszen a két teltkarcsú énekesnő először állt együtt a nagy nyilvánosság elé. Színes hajjal, bakancsban, zakóban, jelvényekkel és úszógumival léptek fel, és azonnal belopták magukat a közönség szívébe.

– Nagyon szívesen emlékszem vissza – kezdte Lang Györgyi. – Egy véletlen folytán Erdős Péter meghallott minket énekelni, amikor Révész Sándor koncertjén vokáloztunk Mariannal. Tetszett neki a duónk, és azt mondta, ha bejutunk a döntőbe, akkor csinál nekünk egy lemezt. Laár András kellőképpen nem volt normális, ő írta nekünk a Tengerész című számot, ezzel indultunk, és a döntőben végeztünk. Az akkori versenyzők közül eredeti felállásban rajtunk kívül már csak Anita dolgozik, a zenekarok mind átalakultak.

A fesztivál nagydíját húsz évvel ezelőtt Anita vihette haza, aki még ma is elérzékenyül, ha a siófoki versenyről kell beszélnie.

– Nagyon készültem rá, előtte a pozsonyi Líra fesztiválon nyertem meg a legjobb női előadó díját, és mindössze néhány nap különbség volt a két verseny között. Akkor már dolgoztam a Z’Zi Labor együttessel, akik elkészítették nekem a Maradj meg nekem című dalt. Arra élénken emlékszem, hogy nagyon figyeltem, nehogy leessek a lépcsőn a tűsarkúmban. Napokig nem hittem el, hogy én nyertem a nagydíjat. Előtte a Moziklip című filmben énekeltem egy dalt, de az igazi áttörést ez a fesztivál hozta meg számomra.

Az 1988-as Interpop fesztivál döntőbe jutott dalai a következők voltak:

Anita: Maradj meg nekem
Pa-Dö-Dő: Tengerész
Fan-Fan: Papa, ne prédikálj!
Moho Sapiens: Az igazi
Kiss Gabi: Tűz és víz
Pap Rita: Hét forró éjszakán
Zámbó Jimmy: Valahol bús dal szól
Rózsaszín Bombázók: Nem tehettem róla
Hetedik Kontinens: Élni kell tovább
Kabalababa: Te vagy a mennyország nekem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top