„Az énekesnő igéző jelenség: szőke és törékeny, hangja mély és barna…” – írja róla egyik kritikusa. Tökéletes a megfogalmazás, a dalokat hallgatva inkább gondoltam volna egy fekete előadóra valahol Amerikában, mint egy fiatal magyar lányra. Veronika mosolya kedves, mozdulatai finomak. Nincs benne semmi extravagancia. A hangja is amolyan kora reggeli. Aztán ahogy belemerülünk a beszélgetésbe, a tónusok mélyülnek, és én már felismerem azt a hangszínt, amelynek hallatán mindig felhangosítom a rádiót.
– Miért pont dzsessz? Huszonévesen inkább technót szokás hallgatni.
– Zenélni tanultam: először zongoráztam, aztán szaxofonoztam. A szaxofon miatt kezdtem el dzsesszt hallgatni, aztán a hangszertől eljutottam az éneklésig. Húszévesen döntöttem el, hogy ezzel komolyabban is foglalkozni kellene. Felvételiztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszékére. Három hete kaptam meg a diplomámat.
– Mindig tudtad, hogy a zene a te utad?
– Bár a zene mindig is érdekelt, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ez is lesz a hivatásom. Jóban voltam a számokkal, speciális matek tagozatra jártam a gimibe, így mindenki arra számított, hogy majd reálvonalon tanulok tovább. És akkoriban még nekem is szimpatikus volt a gondolat, hogy egyszer közgazdász vagy informatikus legyek.
– Aztán jött egy zenekar, és….
– Hogy pontos legyek, egy gimnáziumi rockegyüttes indított el mindent. Szaxofonosként kerültem a zenekarba, ahol tulajdonképpen mindenki kipróbálta, hogy milyen a mikrofon elé állni és énekelni. Én is sorra kerültem. Nem is akartam soha abbahagyni…
|
• Név: Harcsa Veronika • Születési idő: 1982. október 8., Budapest |
– Mit énekeltél?
– Ma már lényegtelen, egy Metallica-számot. De állni a színpadon, énekelni, az valami döbbenetesen új élmény volt. És furcsa, míg a zongoravizsgákon annyira izgultam, hogy alig tudtam megállni a lábamon, addig a színpadon semmi lámpalázam nem volt. Élveztem az éneklést, legszívesebben örökre kimerevítettem volna a pillanatot.
– És megpecsételődött a sorsod.
– Akkoriban még nem gondoltam volna, hogy ebből bármi is lehet. Jó volt a színpadon, amikor csak tehettem, kihasználtam az alkalmat, és énekeltem. A rockzene csak bevezető volt, utána jött Janis Joplin, majd a dzsessz.
– Lesz esetleg más irány is a zenében?
– Biztosan. Keresgélő típus vagyok az élet minden területén. Élvezem, hogy énekelek, fellépek, hogy saját zenekarom van, de számos más dolog van, amely még nagyon izgat. Itt van például a fotózás, egy gép, egy villanás, egy pillanat, egy kép. Megőrjít, hogy én még semmit sem tudok erről.
A dzsesszben nagyon otthon érzem magam, de ez nem jelentheti azt, hogy ne akarjam más műfajban is kipróbálni a hangom. Ki tudja, mi jön még, elektronika, rockzene?
– Első generációs zenész vagy. Mit szóltak a szüleid a pályaválasztásodhoz?
– Nagy falat volt nekik – mosolyodik el. – Édesapám tizenkét évig volt polgármester, édesanyám a filmarchívumban dolgozik. Lelki szemeik előtt sokáig egy olyan lány képe lebegett, aki majd valami rendes munkával keresi a kenyerét. Hivatalban dolgozik, időnként előléptetik, fizetésemelést kap. Nem titok, eleinte nehezen tudták feldolgozni, hogy művészi pályára lépek. Aztán látták, hogy megtalálom a helyem, eltartom magam, és még csak nem is szállok el magamtól.
– Nagyon fiatal vagy még. Ki segít a pályádon? Ki mondja meg, hogy mit vállalj el, és mit ne, milyen irányba mozdulj, hogyan népszerűsítsd önmagad?
– Az egyetem nagyon jó kis műhely, ahol sok kapcsolatot lehet szerezni. Ott ismertem meg Blahó Attilát, a zenekarom egyik tagját. Ő hívott el az együttesébe, és e barátság kapcsán ismertem meg a többieket is: Bágyi Balázst, Oláh Zoltánt és később Majtényi Bálintot. A döntéseimben főleg ők segítenek, de emellett van menedzserem is, aki sok értékes tanácsot ad. Ahhoz, hogy érvényesülni tudjak, kellenek a jó szakemberek. Van fotósom, sajtósom, hogy gördülékeny legyen a munka.
– A művészvilágban különösen sérülékenyek a kapcsolatok. Hogyan lehet valaki egyszerre barát és munkatárs?
– Sokkal jobban kell óvni, mintha – mondjuk – egy irodában dolgoznánk. Mikor zenélünk, az érzelmeinket adjuk ki, ezért aztán különösen fontos ez az érzelmi egymásra hangolódás. Nem is működne az együttes, ha utálkoznánk vagy rivalizálnánk. Három éve dolgozunk együtt – és hadd kopogjam le gyorsan –, nem volt még semmi súrlódás köztünk. Mondjuk, a neheze most jön, egyre több koncertre, turnéra kaptunk meghívást. Egy többnapos rendezvényen pedig folyton együtt vagyunk, ezért is olyan fontos a jó barátság.
– Mint például a japán turné során?
– Ez egy döbbenetes történet. Kaptam egy e-mailt egy japán terjesztőtől. Hallott a lemezemről, és arra kért, hogy küldjem ki neki. A Speak Low 2007-es sikerei után idén tavasszal megjelent, és szintén listavezető lett az új, You Don’t Know It’s You című lemezünk. Májusban pedig kijutottunk Japánba, lemezbemutató turnéra, sőt még a legnagyobb japán rádióban is zenéltünk élőben. Erről csak annyit, hogy a rádióstúdió egy felhőkarcoló harminckettedik emeletén volt, ahonnan elénk tárult az egész világváros.
|
Harcsa Veronika Quartet A zenekar 2005-ben alakult, és még abban az évben elkészült Speak Low című bemutatkozó lemezük. A Speak Low 2007 júliusában jelent meg Japánban a Nature Bliss kiadónál, és megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokálisdzsessz-eladási listájának élére ugrott. 2006-tól a zenekar Harcsa Veronika szerzeményeit játssza. 2007 nyarán elkészült második, saját dalokat tartalmazó albumuk, amelynek címe You Don’t Know It’s You. A lemez Too Early című dala az MR2-Petőfi rádió játszási listájának első helyéig jutott. Harcsa Veronika a 2007-es Budapest Fringe fesztiválon a Fringe Legjobb Hangja díjat nyerte. Saját dzsesszzenekara mellett az Erik Sumo Band énekesnője. Szerepel az Off Társulat Fészek és Szomjas vagyok című zenés kortárs táncdarabjaiban. Vendégként szerepelt többek között a Korai Öröm, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Freestyle Chamber Orchestra, Budapest Jazz Orchestra és a Colorstar zenekarokkal. Különféle zenei fesztiválok résztvevőjeként fellépett már Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Izraelben, Szlovákiában és Romániában. |
– Hogyan működik egy kvartett? Van főnök az együttesben?
– Mivel a zenekar az én nevemmel fut, én vagyok az irányító is.
– Ezt a férfiak rosszul szokták tűrni…
– Mindenki zenél máshol is, Blahó Attilának van saját triója is, ahol ő a főnök. Nálunk ez nem kardinális kérdés. A többiek elfogadják, hogy itt én fogom össze a produkciót, szervezem az együttes körüli teendőket.
– A popzene gyorsabban meghozza a népszerűséget. Nem volna egyszerűbb abba az irányba haladni?
– Sokan mondták már, hogy menjek el például a Megasztárba. Elgondolkodtatott, de bevallom, egyáltalán nem vonzott mint lehetőség. A zene belülről jön, és engem kell hogy tükrözzön. Nincs kedvem idegen bőrbe öltözve idegen dalokat énekelgetni csak azért, hogy többen megismerjék a nevem. Nekem fontosabb a saját zenei világom, mint az, hogy megismerjenek az utcán, és folyton autogramot osztogathassak. Ha egy nap úgy alakulna, hogy elveszíteném a közönségemet, és nem volna értelme tovább folytatni a zenélést, akkor másban próbálnék kiteljesedni.
– Az új albumon a saját szerzeményeid hallhatók. A szövegek főleg a szerelemről szólnak.
– Nem titok, a dalok személyes élményekből születnek. Termékeny szerző vagyok, van egy kis füzetem, amelybe mindig beleírom a legkisebb szösszenetet is, amelyből aztán dal kerekedhet.
– Furcsamód pont a szerelemről…
– A szerelemmel különös a viszonyom. Vagy éppen szerelmes vagyok, vagy éppen nagyon vágyom rá. Más állapot nincs.
– Most éppen?
– Szerelmes vagyok.
– Büszke lehet rád a párod. A díva a színpadon.
– Nagy élmény ez nekem, nőként is. Megfigyeltem: régen inkább visszahúzódó voltam, és kevésbé figyeltem magamra. A színpad viszont megköveteli, hogy igényes legyél a külsődre, hogy viselni tudd a ruhád, sminked, frizurád. A közönség szeméből látszik, hogy tetszel-e nekik. Ezt az elismerést aztán nőként elteszem magamnak, és ez persze kihat a magánéletemre is.
– Sok munka van az attraktív külső mögött?
– Oda kell figyelnem az alakomra, mert bizony nem vagyok az a típus, aki megszámlálhatatlanul tömheti magába a csokoládét. Jó ideje vegetáriánus vagyok, ezért aztán igencsak oda kell figyelnem arra, hogy mit teszek a tányéromra. Esténként futni járok, hogy jó kondiban legyek.
– Aki az éjszakában dolgozik, annak arra is oda kell figyelnie, hogy mi kerül a poharába.
– Megtanultam, hogy csak józanul szabad énekelni. Ha csak egy keveset is iszom, már nem tudok úgy koncentrálni, ezért aztán nagyon vigyázok, hogy legfeljebb egy-két korty guruljon le.
– No és utána? Nem szippant be a bulizós közeg?
– Tudom, látom, hogy ez komoly veszélyforrás: levezetni a feszültséget a koncert után némi alkohollal, némi szórakozással. De köszönöm, én inkább nem kérek belőle. Jólesik a fellépés után egy kicsit együtt maradni a zenészekkel, átbeszélni az estét, lazítani. De ez éppen elég, utána mindenki megy a maga dolgára. Tudjuk, holnap is nap van, új koncert, új kihívás. És én mindig a jövőre koncentrálok.
