Az óbudai ház is csinos. Semmi hivalkodás, fölösleges pucc. Kedves, barátságos a nappali – egy elszeparált szegletében hegyekben állnak a gyerekjátékok, a lépcsőfeljáró oldaláról ezernyi (családi) fotó mosolyog rám –, de tágasak a terek, és elegáns a kertre néző terasz. – Boldog születésnapot! – köszöntöm illendően a háziasszonyt, de a válaszát nem hallom, mert a kétéves Csabi „lecsap” rám. – Pókot találtunk, nagyot… – hadarja izgatottan (ottlétem alatt még legalább ötször elmeséli, mert a testvéreivel ellentétben ő imád szerepelni), majd megfogja kezem, és a vonatok közé „cipel”. Ám ott a hatéves (zárkózottabb) Domi veszi át a parancsnokságot, és Thomast, Dieselt meg a többi „mozdonysztárt” már ő mutatja meg. Aztán előlibben a nádszálhoz hasonlatos, nyolcéves Blanka, akitől gyorsan megtudom, hogy hat barátnője van az iskolában. Szandi eközben békésen figyeli a gyerekeit, majd amikor lanyhul a gyerekroham, mosolyogva skandálja: „Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény…”
Emígyen József Attila is beköltözik a nappaliba, de beszélgetni még most sem tudunk. A gyerekek megmutatják az anyuval készített rengeteg játékot – a házi készítésű csocsón elámulok, micsoda jó ötlet! –, Szandi rémülten rohan a gáztűzhelyhez, hogy megkavarja a kitartóan rotyogó „virslis krumplit” (magyarul: paprikás krumpli sok virslivel). Közben én gondterhelten meredek a körülöttem vircsaftoló gyerekhadra. „Tüneményesek vagytok mindhárman, de hogy a csudába lesz ebből normális interjú?” No, ekkor lép színre egy (férfi) angyal, Bogdán Csaba (a zeneszerző-gitáros férj, akit az Első Emeletből és a Solarisból ismer a fél ország). Neki köszönhető, hogy a következő percben „a hármak” föltrappolnak az emeletre.
– Szandi, hogy érzed magad harminckét évesen? – kérdezem, amikor letelepszik a kanapéra. A válasz őszinte-hatalmas (nem fotósoknak szóló) mosoly.
– Remekül. Hiszen én már kamaszként elhatároztam: harmincéves koromra három gyermekem lesz. És kiskölyökként fedeztem fel az égen három, egymás mellett virító csillagot – csak később tudtam meg, hogy a Nyilas csillagkép övét –, amelyekről azt gondoltam (mondogattam), hogy ők az én gyermekeim… Valószínűleg azért nem változtatott rajtam az anyaság, mert mindig erre készültem. Persze azt általuk tanultam meg igazán, hogy mi a felelősség, és sokkal fegyelmezettebb lettem mellettük.
– Jó néhány kortársad még azon gondolkodik, hogy talán le kellene horgonyoznia egy férfi mellett, aztán évek múlva jöhet egy gyerek.
– Genetika? Nevelés? A kettő együtt? Nem tudom. De az biztos, hogy számomra – és a nővérem, Viki számára is – csodálatos minta anyu. Ő a legfantasztikusabb édesanya a világon! Gyakorlatilag rólunk szól az élete. Amikor gimnazista koromban hajnali hatra jártam lovagolni, természetes volt számomra, hogy ő ötkor felkel, kivisz engem Alagra (Dunakeszire), aztán visszamegy Pestre dolgozni, majd újból értem jön… Mindenben segített, állandóan főzött, nemcsak nekünk, hanem a lakásunkban nyüzsgő rokonoknak, ismerősöknek is (amolyan hangos olasz család voltunk). És én nagyon örülök annak, hogy tavaly, anyák napján végre megköszöntem neki mindent. Képzeld el, hogy meghívtak egy buliba – a férjem osztálytalálkozón volt –, de nem mentem el. Inkább siettem haza a fellépésről, és főztem anyunak, hogy kettesben – mármint a három gyermekem asszisztálásával – felköszönthessem. Aztán itt aludt nálunk, és a lurkók Apa segítségével ágyba hozták nekünk a reggelit. Olyan jó volt!
– Három gyerek mellett rendszeresen fellépsz. Hogy tudod mindezt megszervezni?
– Pontos menetrendje van ennek. Az egész hetem a gyerekekről szól, aztán hétvégén nekivágok Csabival az országnak, és énekelek. Az előző hétvégén a Hajógyári-szigeten, Szigetszentmártonban, Felsőpáhokon, Balatonlellén, Pákozdon voltunk… A következő hétvége is ugyanilyen sűrű lesz.
– Nem fárasztó?
– Nagyon szeretem! Fontos nekem, hogy boldoggá tegyem arra a kis időre a közönséget – akár pár százan, akár sok ezren vannak, mint például Lellén –, azt akarom, hogy feledkezzenek el gondjaikról. Szóval pörgök, mint régen. Mindig háromszor annyi tervem van, mint amennyit meg lehet valósítani. Tudod, hogy hívnak a családban? Gizi. Güzü-Gizi. Ne nevess, ez komoly! Felhívom Csabi édesanyját, és mondom: Gizi vagyok…
– Güzü-Gizi gyerekei hittantáborban voltak, amikor a hét elején telefonáltam.
– Igen, ez nagyon fontos számomra. És Csabinak is. A gyermekeink keresztény óvodába-iskolába járnak. Pedig én csak tizenkét éves koromban lettem hívő.
– ???
Szandi válaszát és a teljes interjút a Nők Lapja e heti számában olvashatod!
|
További kiemelt témáink a Nők Lapja július 30-án megjelenő, 31. számából: Vidéki romantika Olimpia 2008 Útitárs – Burgenland Juronics Tamás A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
Szandi.lap.hu »
Hungária.lap.hu »
Celeb.lap.hu »
 Még több az e heti Nők Lapjából:
• D. Tóth Kriszta: Gyászból arany » |
