Sztárok

Szandi bomba formában

Napbarnított bőr, kék szempár, zöld póló, kicsi (de nem pici) fehér szoknya, lapos sarkú papucs. Nagyon csinos. Kislányos. Ha velem lenne valamelyik külföldi ismerősöm - aki még soha nem látott magyar tévét vagy magazint -, nem hinné el, hogy egy háromgyerekes anya nyit ajtót. Pedig a kapuban Szandi áll, a nyolcéves Blanka, a hatéves Domi és a kétesztendős Csabi édesanyja. Néhány napja ünnepelte a harminckettedik születésnapját!
Az óbudai ház is csinos. Semmi hivalkodás, fölösleges pucc. Kedves, barátságos a nappali – egy elszeparált szegletében hegyekben állnak a gyerekjátékok, a lépcsőfeljáró oldaláról ezernyi (családi) fotó mosolyog rám –, de tágasak a terek, és elegáns a kertre néző terasz.

– Boldog születésnapot! – köszöntöm illendően a háziasszonyt, de a válaszát nem hallom, mert a kétéves Csabi „lecsap” rám. – Pókot találtunk, nagyot… – hadarja izgatottan (ottlétem alatt még legalább ötször elmeséli, mert a testvéreivel ellentétben ő imád szerepelni), majd megfogja kezem, és a vonatok közé „cipel”. Ám ott a hatéves (zárkózottabb) Domi veszi át a parancsnokságot, és Thomast, Dieselt meg a többi „mozdonysztárt” már ő mutatja meg. Aztán előlibben a nádszálhoz hasonlatos, nyolcéves Blanka, akitől gyorsan megtudom, hogy hat barátnője van az iskolában. Szandi eközben békésen figyeli a gyerekeit, majd amikor lanyhul a gyerekroham, mosolyogva skandálja: „Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény…”

Emígyen József Attila is beköltözik a nappaliba, de beszélgetni még most sem tudunk. A gyerekek megmutatják az anyuval készített rengeteg játékot – a házi készítésű csocsón elámulok, micsoda jó ötlet! –, Szandi rémülten rohan a gáztűzhelyhez, hogy megkavarja a kitartóan rotyogó „virslis krumplit” (magyarul: paprikás krumpli sok virslivel). Közben én gondterhelten meredek a körülöttem vircsaftoló gyerekhadra. „Tüneményesek vagytok mindhárman, de hogy a csudába lesz ebből normális interjú?” No, ekkor lép színre egy (férfi) angyal, Bogdán Csaba (a zeneszerző-gitáros férj, akit az Első Emeletből és a Solarisból ismer a fél ország). Neki köszönhető, hogy a következő percben „a hármak” föltrappolnak az emeletre.

Szandi, hogy érzed magad harminckét évesen? – kérdezem, amikor letelepszik a kanapéra. A válasz őszinte-hatalmas (nem fotósoknak szóló) mosoly.

– Remekül. Hiszen én már kamaszként elhatároztam: harmincéves koromra három gyermekem lesz. És kiskölyökként fedeztem fel az égen három, egymás mellett virító csillagot – csak később tudtam meg, hogy a Nyilas csillagkép övét –, amelyekről azt gondoltam (mondogattam), hogy ők az én gyermekeim… Valószínűleg azért nem változtatott rajtam az anyaság, mert mindig erre készültem. Persze azt általuk tanultam meg igazán, hogy mi a felelősség, és sokkal fegyelmezettebb lettem mellettük.

 

Jó néhány kortársad még azon gondolkodik, hogy talán le kellene horgonyoznia egy férfi mellett, aztán évek múlva jöhet egy gyerek.

– Genetika? Nevelés? A kettő együtt? Nem tudom. De az biztos, hogy számomra – és a nővérem, Viki számára is – csodálatos minta anyu. Ő a legfantasztikusabb édesanya a világon! Gyakorlatilag rólunk szól az élete. Amikor gimnazista koromban hajnali hatra jártam lovagolni, természetes volt számomra, hogy ő ötkor felkel, kivisz engem Alagra (Dunakeszire), aztán visszamegy Pestre dolgozni, majd újból értem jön… Mindenben segített, állandóan főzött, nemcsak nekünk, hanem a lakásunkban nyüzsgő rokonoknak, ismerősöknek is (amolyan hangos olasz család voltunk). És én nagyon örülök annak, hogy tavaly, anyák napján végre megköszöntem neki mindent. Képzeld el, hogy meghívtak egy buliba – a férjem osztálytalálkozón volt –, de nem mentem el. Inkább siettem haza a fellépésről, és főztem anyunak, hogy kettesben – mármint a három gyermekem asszisztálásával – felköszönthessem. Aztán itt aludt nálunk, és a lurkók Apa segítségével ágyba hozták nekünk a reggelit. Olyan jó volt!

Három gyerek mellett rendszeresen fellépsz. Hogy tudod mindezt megszervezni?

– Pontos menetrendje van ennek. Az egész hetem a gyerekekről szól, aztán hétvégén nekivágok Csabival az országnak, és énekelek. Az előző hétvégén a Hajógyári-szigeten, Szigetszentmártonban, Felsőpáhokon, Balatonlellén, Pákozdon voltunk… A következő hétvége is ugyanilyen sűrű lesz.

Nem fárasztó?

– Nagyon szeretem! Fontos nekem, hogy boldoggá tegyem arra a kis időre a közönséget – akár pár százan, akár sok ezren vannak, mint például Lellén –, azt akarom, hogy feledkezzenek el gondjaikról. Szóval pörgök, mint régen. Mindig háromszor annyi tervem van, mint amennyit meg lehet valósítani. Tudod, hogy hívnak a családban? Gizi. Güzü-Gizi. Ne nevess, ez komoly! Felhívom Csabi édesanyját, és mondom: Gizi vagyok…

-Gizi gyerekei hittantáborban voltak, amikor a hét elején telefonáltam.

– Igen, ez nagyon fontos számomra. És Csabinak is. A gyermekeink keresztény óvodába-iskolába járnak. Pedig én csak tizenkét éves koromban lettem hívő.

???

Szandi válaszát és a teljes interjút a Nők Lapja e heti számában olvashatod!

További kiemelt témáink a Nők Lapja július 30-án megjelenő, 31. számából:

Vidéki romantika
Azt tervezed, hogy kimenekülsz a városból, és vidéken töltöd a szabadságod? A kirándulásokhoz tedd tele a bőröndödet tarka, virágos ruhákkal. A párod is örülni fog, hát még a csacsi…

Olimpia 2008
Az ókori játékokon még nézőként sem vehettek részt a nők. Pekingbe több mint 80 magyar sportolónő utazik.

Útitárs – Burgenland
Kertész Gábor
kollégánk egyik borospincéből látogatott a másikba három napon át.

Juronics Tamás
A szegedi balett „főguruja” Vadas Zsuzsa kolléganőnknek elárulta, milyen nők jönnek be neki a legjobban…

A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával:
Állati vakáció

Amióta rossz idegállapotú Fülöp macskánk kiugrott a kocsi ablakán, és örökre eltűnt egy idegen falu idegen kertjében, kizárólag műanyagból készült bólogatós kutyát vagyok hajlandó a kalaptartóra tenni. Annak idején Fidi kutya szállítására sem voltam megfelelően felkészülve. Szent meggyőződésem volt, hogy a legjobban azt szereti, ha babakocsiban tolom el egyik fagyizótól a másikig. Mentségem kizárólag kiskorúságom. Jövő heti írásunkban viszont mindenki a helyzet magaslatán áll. Pontosan tudják, hogy kell autóval nyaralni vinni a kutyust, mit tegyenek, ha a hörcsögöt mégsem utaztatnák magukkal Mexikóba, és hány kilós ebtől nem rémül halálra a többi utas egy repülőn.

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

Szandi.lap.hu »
Hungária.lap.hu »
Celeb.lap.hu »

Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Gyászból arany »
Nálatok nyaralnak az állatok? »
Táncos, új szerepkörben: Juronics Tamás »
Gazdag tinik titkai »
Valami Amerikáról… »
Micsoda csirkefogások! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése