A színház produkciós igazgatója elmondta, hogy a 100 százalék körüli adat csak a fizető nézőknek eladott belépőkre vonatkozik, abban a szakmai és tiszteletjegyek nincsenek benne.
– Ez úgy lehetséges, hogy a legtöbb előadásunkra pótjegyeket kellett kiadnunk, így Az Operaház fantomja 104, az Édeskettes hármasban 102, a Macskák 101, míg a Producerek 102 százalékkal ment az elmúlt hat hónapban – jegyezte meg Hőnig Zsuzsa.
A május végén bemutatott József és a színes szélesvásznú álomkabát című Andrew Lloyd Webber-musical jegyeinek 100 százalékát értékesítette a teátrum. – Azért ennyit, mert a hármas szereposztás bemutatóira több tiszteletjegyet adtunk ki, ezek nélkül az értékesítés elérte volna a 108 százalékot is – hívta fel a figyelmet az új bemutató sikerére a produkciós igazgató. – Nehéz lenne felülmúlni az idei jegyeladási adatokat, hiszen a nézőtéren nem fér el több ember, és az előadásszámot sem lehet már érdemben növelni. Ezért szép eredmény lesz az is, ha a következő félévben megismételjük a mostani sikert.
A Madách Színház a társulat megszokott tagjain kívül új sztárokkal is erősített, így Gálvölgyi János, Psota Irén, Nagy Sándor, Gallusz Nikolett vagy Szente Vajk mellett látható a színpadon Alföldi Róbert, Puskás Péter, Gesztesi Károly (fotónkon) és Oroszlán Szonja is.
A színház januári bemutatóját egyelőre nagy titok övezi, csak annyi tudható, hogy egy komédia kerül majd színre, újabb meglepetéssztárokkal!