Sztárok

Stohl visszajár a Presszóba

Szeptembertől új magyar sorozat indul az m1-en. A Presszó 10 történetét kortárs írók és fiatal forgatókönyvírók jegyzik. A hazai filmgyártás első HD-technikával készült alkotásának most fejezték be a forgatását.

Sas Tamás első moziját, a Presszót tíz évvel ezelőtt mutatták be. A mű sikeres közönségfilm lett, több díjat is kapott. Különlegessége, hogy a jeleneteket fix kameraállásból vették fel. A mostani produkció ugyanannak a presszónak az életét, mindennapi sorsokat, egyéni életutak összefonódásait, elválásait mutatja be 12×50 percben, szeptember és december között az m1 képernyőjén. A tíz évvel ezelőtti Presszó három barátnő és egy férfi tragikusan végződő szerelmi történetét dolgozta fel. A 2008-as produkcióban újjáéled a Presszó világa, amelyben valódi problémákat és elgondolkodtató helyzeteket ígér a rendező. Az új szereplők új történetei mellett felbukkannak a múlt hősei is. Ismét megkísértik sorsukat, adnak egy újabb esélyt maguknak abban a hitben, hogy az ember nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba. A három fő karakter közül Dóri szerepét annak idején Kecskés Karina, most pedig Kovács Patrícia alakítja. Borit Fullajtár Andrea, Annát Söptei Andrea játssza. Állandó szereplőként találkozhatnak a nézők Stohl Andrással, Herczeg Adriennel, valamint Szávai Viktóriával is.

A Presszó 10 epizódjaiban szerepel többek között Bán János, Benedek Miklós, Haumann Máté, Haumann Péter, Haumann Petra, Hernádi Judit, Hevér Gábor, Horváth Lili, Kautzky Armand, Kerekes József, Kolovratnik Krisztián, Kováts Adél, Nagy-Kálózy Eszter, Nemcsák Károly, Rudolf Péter, Stefanovits Angéla, Szacsvay László, Szarvas József, Tordai Teri, Tordy Géza és Törőcsik Mari.

A fotón Stohl András és Kovács Patrícia jelenete látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése