nlc.hu
Sztárok
Születésnapos sztár: Básti Juli

Születésnapos sztár: Básti Juli

Ha megkérdeznénk száz embert, hogy ki a kedvenc magyar színésznője, szinte biztos, hogy a kialakult sorrendben Básti Juli az élmezőnyben végezne.

Csodálatos színpadi és filmszerepek jellemezték eddig is a művésznő pályafutását, számtalan vidám vagy éppen felkavaróan drámai percet szerzett már a közönségnek. Balatoni nyaralásán értük utol, hogy születésnapja alkalmából köszöntsük, és faggassuk kicsit a jelenről, jövőről, anyaságról, ünnepekről.

– Ünnepli a születésnapjait?

– Fiatalabb koromban bulizósabb voltam. Az a baj, hogy a születésnapom nyárra esik, ilyenkor nehéz összeszedni a barátokat. Általában a Balatonnál töltjük a nyári szünetet, és igazából én jobban is szeretem, ha egészen szűk körben ünnepelhetek. Persze előfordult olyan is, hogy a férjem hatalmas bulit szervezett nekem, de azért ez – szerencsére – nem jellemző.

– Igazi Oroszlánnak tartja magát?

– Nem tagadom, hogy vannak Oroszlán-vonásaim, de főként a külső megjelenésemben. Szűz az aszcendensem, és ez a hatás sokkal intenzívebben érzékelhető nálam.

– Hogy telik a nyara? Sikerül pihennie, vagy most is a munkáé a főszerep?

– Idén mindent megtettem azért, hogy nyáron kicsit pihenhessek. Tervben volt egy film, amely háromhetes elfoglaltságot jelentett volna, de végül lemondtam. Fontos nekem, hogy sok időt tölthessek a családommal és a gyerekeimmel. Az utóbbi két évad borzasztóan kemény volt, elfáradtam, muszáj volt kikapcsolnom kicsit.

– Nagy örömmel hallottam, hogy húsz évvel a Hallgass kicsit című lemez után újra együtt dolgozik Dés Lászlóval és Bereményi Gézával. Születtek új dalok is, vagy csak egy turné erejéig álltak össze?

– Szerencsére kaptam egy új dalt is, Anyakomplexus vs. apakomplexus címmel, amelyet nagyon megszerettem. Úgy gondolom, hogy lemez is készül, de az biztos, hogy az egyik kereskedelmi csatorna rögzíti majd az egyik koncertet, és DVD is lesz az előadásból. Dés László dallamai és Bereményi Géza szövegei még ma is nagy hatással vannak az emberekre. Ennek a turnénak az is a varázsa, hogy négy színész énekel a színpadon, hiszen Udvaros Dorottyával, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal együtt lépünk fel.

Névjegy

• Neve: Básti Juli

• Születésnapja: augusztus 10.

• Csillagjegye: Oroszlán

• Legismertebb színpadi szerepei: Hermelin, Koldusopera, Makrancos hölgy, Mesél a bécsi erdő, A kaukázusi krétakör, A Macskalápon…

• Legismertebb filmjei: Elveszett illúziók, A vörös grófnő, Miss Arizona, Banánhéjkeringő, Sztálin menyasszonya, Valami Amerika, Üvegtigris 1-2.

• Legismertebb szinkronszerepei: Katey Sagal (Egy rém rendes család), Nicollette Sheridan (Született feleségek), Sharon Stone (Elemi ösztön)

• Lemeze: Hallgass kicsit (Cserhalmi Györggyel)

• Legfontosabb díjai:
Jászai Mari-díj – 1985
Filmkritikusok Díja – 1980, 1983, 1986, 1990, 1992
Színikritikusok Díja – 1992
Kossuth-díj – 1993
Vastaps Alapítvány díja – 2001
POSZT: legjobb női főszereplő (Brecht: A kaukázusi krétakör) – 2004
Happy Art Fesztivál: Colombina-díj a legjobb női alakításért – 2007

– Milyen szerepek várják ősztől?

– A Nemzeti Színházban Zsótér Sándorral kezdek próbálni október elején. Nagyon várom, mert vele dolgozni mindig nagy kihívás. Az egykori Vidám Színpadon is láthat majd a közönség. Most Central Színház lett a neve, és bízom abban, hogy az embereknek tetszeni fog, hogy nemcsak külsejében, de szellemében is megváltozott ez a színház.

– Az utóbbi évek talán legnagyobb mozisikerének az Üvegtigris első és második része számít. Várható folytatás?

– Együtt dolgozom Rudolf Péterrel egy Woody Allen-darabban, de egyelőre nem szólt, hogy tervben lenne a harmadik rész. Természetesen nagyon örülnék neki, mert élveztem azt a munkát is.

 

– Mivel tudja megőrizni a fiatalságát, van valamilyen szépségtrükkje?

– Jó időben, jó embernek kell szülni! (nevet) Persze ez valahol tréfa is, de nagyon sok igazság van benne…

– Hogyan tud kikapcsolódni, miből merít energiát a munkához?

– A gyerekeimből. Számomra az az igazi feltöltődés, ha velük lehetek. A kicsik kilenc- és tizenkét évesek, a nagyfiam pedig már huszonhat. Persze szeretek olvasni is, vagy zenét hallgatni, de az a legjobb, ha ők körülöttem vannak.

A Nők Lapja Cafe olvasói nevében boldog születésnapot és minden szépet kívánunk!

– Nagyon köszönöm mindenkinek.

Szakértőnk, Székelyhidi Ágnes elemzése:

OROSZLÁN

OROSZLÁN: A tipikus Oroszlán szülött imád a középpontban lenni, mint Naprendszerünkben a Nap. Szívesen gyűlnek köré az emberek, mert szenvedélyesen tud beszélni bármiről. Magával ragadó az a lendület, ahogy az élet kisebb és nagyobb dolgairól nyilatkozik. Szinte képes átragasztani lelkesedését és energiáját a közelében lévőkre. Ettől is népszerű. Vele, mellette nem kérdés, hogy valamit meg lehet-e csinálni, hogy az adott feladat sikerül-e.

Az Oroszlán született vezető. Ezért akár akarja, akár nem, akár tudja, akár nem, az emberek lesik a szavát, őt tartják mértékadónak. Ezért is fontos, hogy legyen mindig igényes és derűlátó.

Az Oroszlán büszke és önérzetes is. Könnyen meg lehet sérteni azzal, ha bárki megkérdőjelezi a hozzáértését, a kompetenciáját. Elvárja, hogy tiszteljék és csodálják. Úgy él, mint egy uralkodó, aki kegyes népéhez. De tudnia kell, hogy az ősi tanítás szerint: „A jó uralkodó önmagán uralkodik, és népét szolgálja.”

Nagyvonalú, segítőkész és gondoskodó. Szívesen és bátran siet bárki segítségére. De elvárja, hogy a másik látványosan mutassa ki a háláját. Udvarláskor is szenvedélyes és gavallér. Ő tényleg „lehozza a csillagot is az égről”, ha szerelmes, viszont elvárja, hogy csak ő legyen a „pályán”. Úgy gondolja, neki senki sem lehet riválisa. Kissé gőgös, önhitt és önimádó. Ez néha kifejezetten jól áll neki, de olykor nyomasztó lehet az imádott számára.

Az Oroszlán számára fontos a szabadság a munkájában és a magánéletében is. Ha például a párja ellenőrizgeti, és folyton faggatja, merre járt, akkor „menekülőre” foghatja, és hamarosan véget ér a kapcsolat. Fontos szem előtt tartania, hogy az a szabadság, amelyre ő igényt tart, a másiknak is jár!…

Előrejelzés a most, a születésnapján induló évre:

Ebben az évben, vagyis a következő 12 hónapban a legjobban arra kell vigyáznia, hogy

milyen területen vállal újat. Benne van, jó ideje feszíti az újítás, de fontolja meg, hogy mi az, ami valóban „belefér” az idejébe és erejébe. Hajlamos most ezt túlzásba vinni. Nem kell lemondania arról, ami ebben az évben nem indul el, időzítheti kicsit későbbre is. Gondoljon arra, hogy hatékonyan és igényesen csak korlátozott számú üggyel tud foglalkozni!

A másik téma, amely gondot okozhat: értelem és érzelem. Vagyis el kell tudnia különítenie a józan ész érveit és az érzelmeit. Kicsit összezavarodhat, ha engedi összekeveredni ezeket. A következő 12 hónapban nehéz lesz pontosan meghatároznia, mit is érez, és ki az, aki ezeket az érzéseket kiváltja belőle. Nélkülözhetetlen, hogy hagyjon elegendő időt arra, hogy kitisztuljon a kép. Semmiképp se kapkodjon, és ne hozzon hirtelen érzelmi hatás alatt döntést. Minden rendeződik, ha most kicsit türelmesebb lesz önmagához.

 

Színésznő.lap.hu »
Színház.lap.hu »

Sorselemzés.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top