Némi alapozó, erősen retusált fotók, és az egykori tinibanda még mindig eladható a fiatal lányoknak is, pedig a fiúk már férfikorba léptek. Jordan, Joe, Donnie, Danny és John feltett szándéka, hogy az egykori rajongóik mellé a mai kamaszokat is megnyerjék. Az ötös fogat feloszlása után csak Donnie Wahlberg hallatott magáról, aki színészként ért el sikereket. Szerepelt a Hatodik érzék című filmben és a Fűrész-sorozatban is. A harminckilenc éves sztár még mindig ügyesen mozog, hamar megtanulta a koreográfiákat, és az énekszólamok felvételével sem volt különösebb gondja.
Öccse, a jóval sikeresebb Mark Wahlberg először jót nevetett, mikor meghallotta, hogy a testvére újra színpadra áll, de belátta, hogy van az a pénz, amelyért érdemes visszatérnie a csapatnak. Egyelőre csak Amerikába szerveznek fellépéseket, de elképzelhető, hogy Európában is fellépnek majd. Új daluk, a Summertime a napokban jelent meg, és Donnie-ék most izgatottan várják, hogy az időközben anyákká vált rajongóik emlékeznek-e még rájuk.