Úgy gondolják, annyira friss az élmény – hiszen csak májusban jelentették be az eljegyzést –, hogy szeretnék minél több oldalát kipróbálni a kapcsolatnak, és egyszerűen csak lazán veszik az egészet. Nincsenek is túl nagy terveik a közeljövőre vonatkozóan, Scarlett csak ennyit mondott a dologról: „Huszonhárom éves vagyok. Úgy gondolom, nincs értelme a sietségnek. Azt szeretném, ha minden természetesen és nyugodt körülmények között történne.”
A vancouveri származású vőlegény, aki szintén színész, valószínűleg egyetért kedvesével. Időben, valamikor jövőre elkezdik majd szervezni az esküvőt, hogy minden tökéletesen történjen a nagy napon, de ez egyelőre még messze van.
Scarlett azonban addig sem unatkozik, jelenleg egy Woody Allen-filmen dolgozik, és azért néha a vörös szőnyegen is feltűnik. Legutóbb például a nálunk is látható, A másik Boleyn lány című mozi premierjén. A fiatal színésznő munkája ennyiben nem merül ki, hiszen sokoldalúságát bizonyítván zenés karrierjén is dolgozik, valamint változatos jótékonysági eseményeken is aktívan részt vesz.