A mexikói ősökkel rendelkező színésznő igazán passzolt az estéhez, földig érő, halvány rózsaszín, habos estélyiben pompázott, amely remekül mutatott kreol bőrén. Eva kis termete ellenére uralta a színpadot, és élvezte a háziasszonyi szerepet, a Black Eyed Peas számai alatt ő maga is táncolt. Persze még számtalan latin-amerikai híresség megfordult az eseményen, hiszen róluk szólt az este. Az ünnepeltek között volt a helyi „Betty, a csúnya lány” főszereplője, America Ferrera, aki három díjat zsebelt be. A nézők rajonganak a komédiáért, és a színésznőt megérdemelten díjazták. Az est fényét emelte a kolumbiai származású Shakira is, akit a jótékonysági tevékenységéért tüntettek ki.
A közönség megcsodálhatta Jessica Alba szülés utáni alakját: a színésznőn nem is látszott, hogy egy két hónapos kislány anyukája. Szemet gyönyörködtető ruhában vonult fel, amelynek színe feltűnően hasonlított Eva Longoriáéhoz. Jessica pozitívan nyilatkozott az anyaság élményéről: „Annyi gyereket szeretnék, amennyit csak képes vagyok szülni, és ha a testem már nem engedi, akkor majd örökbe fogadok.” Úgy tűnik, az adoptálási láz előbb-utóbb mindenkit elér Hollywoodban.