Sztárok

McCartney új barátnőjével turnézik

Paul McCartney világ körüli koncertje nem hagyományos keretek között fog zajlani, legalábbis az egykori Beatles-tag számára.

A zenész meghívta barátnőjét, Nancy Shevellt, hogy tartson vele. Az ötlet nem első felindulásból született, mert az együtt turnézást már tesztelte a pár, nemrég ugyanis az Egyesült Államokban végig együtt voltak a turné alatt. Ez az elköteleződés igen meglepő, hiszen Paul válása évekig húzódott, és botrányoktól sem volt mentes. Amikor végre maga mögött tudta a gondokat, büszkén hirdette szingli státuszát, és nem akart máshogy élni. Ez, úgy tűnik, megváltozott, mióta tíz hónapja megismerte a New York-i Nancyt.

A páros kapcsolatuk megerősítésének tartja, hogy együtt utaznak az énekes turnéjára. Egy ismerősük szerint Paul nagyon izgatott az út miatt, de örül, hogy Nancy vele tart, és biztos benne, hogy jól fog sikerülni. A benfenntes szerint nem is olyan régen McCartney még egyedül akart utazni, vagyis csak a bandával és a stábbal, ám ez hirtelen megváltozott, és a barátnő is csatlakozott a csapathoz. Úgy tűnik, a kapcsolat tényleg megérett erre, és Nancy érti a dolgát, hogy kell az ujja köré csavarni egy érett férfit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top