Barabás Éva: Ha szeretnek, mindened megvan!

Éva egyike volt azoknak a magyaroknak, akik néhány száz métert futhattak az olimpiai lánggal. Ezért gondolom, hogy őt is az olimpia foglalkoztatta ezekben a napokban.

– Milyen benyomásokat gyűjtöttél az idei ötkarikás játékokról?

– Ez talán a legnagyszerűbb közös játék, amelyet az emberek kitaláltak maguknak. Ha egy magyar sportoló nyer, akkor azt mondjuk, Magyarország győzött, és mindannyian boldognak és sikeresnek érezzük magunkat. Amikor Erős Antónia és az Egy csepp figyelem Alapítvány ajánlására felkértek erre a váltófutásra, nem hittem a fülemnek. Négyen kaptunk az országból erre lehetőséget, és mindannyian megilletődve mondtunk rá igent.

– A sport egyébként sem áll távol tőled.

– Kedvenc sportágam az úszás, viccesen úgy szoktam mondani: magam is úszás közben nőttem fel. Nyolctól tizennyolc éves koromig versenyeztem, és a rendszeres edzések rendben tartották az életemet is. A versenyekre járva láttam túl Bonyhád határain, egy összetartó közösség tagja lehettem, mindenkinek volt célja, és legtöbbünknek sok sikerélménye is.

– Az is érdekes, miért lett a csörgőlabdázás a kedvenc sportod…

– Hát igen, a magyar csörgőlabda-válogatott egyik vak tagjának köszönhetem, hogy már több mint tíz éve Budapesten tévézhetek, előbb az MTV-ben, majd az RTL Klubban. Szabó Andrist a Riporter kerestetik egyik fordulójába hívtam meg beszélgetni, és ma is úgy érzem, hogy ez az interjú hozta meg számomra a sikert. Ezután természetesen kipróbáltam én is, és azóta azt vallom, hogy a vakoknak és gyengén látóknak ezt a sportágát az iskolákban látó gyerekek számára is tanítani kellene.