Sztárok

Kiderültek Victoria Beckham titkai

Ne gondoljunk semmi rosszra, és főleg ne valami szaftos pletykára. Mindössze arról van szó, hogy Beckhamné divattervezésre adta a fejét.

Victoria mindig is ügyelt a külsejére, az elegáns megjelenésre, igaz, sokszor túllőtt a célon, és inkább extravagánsra sikeredett az öltözéke.
De azt például nem lehet letagadni, hogy bubifrizurája igazi kultuszt teremtett, amit azóta számtalan hollywoodi sztár követett. Mióta felhagyott az énekesnői pályával, gyakran emlegette, hogy szívesen foglalkozna a divattal. A nagy nevű szalonok már évek óta várják, mikor is szánja el magát Victoria. A hírek szerint már nem várat sokat magára, hogy az első kollekció a piacra kerüljön. Nem is akármilyen körülmények között, hiszen a jövő hónapban rendezendő New York-i divathetek adnak majd otthont Victoria bemutatkozásának. Már sok elméletet kitaláltak arról, mi inspirálta az egykori énekesnőt a kollekció terveinél, és miről is fognak szólni a ruhák. Az elegancia lesz a domináns, a különleges és egyedi megvalósítás. Egy belső ember szerint Victoria nagyon keményen dolgozott, és igazi szenvedéllyel próbálta ki magát ezen a területen. Emellett természetesen nagyon aggódik, hogy hogyan fogadják majd a szakmában, és milyen kritikákat kap. Úgy tűnik, az egykori Spice Girl megunta, hogy csak a gyereknevelés töltse ki a mindennapjait, és új területen igyekszik kiteljesedni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top