Persze nem hagyományos keretek között, hanem egy ünnepséghez kapcsolódóan. A két színész éppen Nagy-Britanniában forgatott, amikor megjelentek egy iskolai eseményen, és egy show-t rögtönöztek a meglepett összegyűltek előtt. A színészek gondoskodtak a díjátadóról is, ahol olyan tanárokat köszöntöttek, akik már harminc éve ugyanabban az iskolában dolgoznak.
Az ünnepség után a sztárok nyugodtan elvegyültek az emberek között, számos rajongónak felejthetetlen perceket okozva. Egy szemtanú lelkesen mesélt róla, mennyire hihetetlen érzés volt, amikor rájött, hogy a mellette álló, viccelődő férfi maga Robert De Niro. A sztárok megjelenéséért egy rendező, Kirk Jones volt a felelős, ő beszélte rá a színészeket, hogy lepjék meg a diákokat és a tanárokat, mert a gyerekei a szóban forgó iskolába járnak. Beckinsale és De Niro pedig éppen befejezte a forgatást, és kapható volt a mókára.