A színész leginkább akkor lenne boldog, ha ő írhatná az X-akták forgatókönyvét, de játszani már nem akarja az FBI-ügynököt. Az elmúlt évek alatt számos ötlete támadt, amelyekből – szerinte – érdekes sztorikat lehetne kihozni, és komolyan gondolkodik azon, hogy az írásait eladja egy filmstúdiónak.
Már az is megfordult a fejében, hogy egy másik ügynökről mintázza majd a főhősét, így megszabadulhatna Muldertől, csak a történetek hasonlítanának a sikersorozatra.
A másik főszereplő, Gillian Anderson ennél jóval egyértelműbben fogalmazott, mikor kijelentette, hogy a következő években esze ágában sincs magára ölteni Dana Scully jelmezét. A színésznő a legszívesebben komédiákban szerepelne, mint ahogy erre hamarosan alkalma is adódik. Először a Boogie Woogie című filmben láthatjuk majd, ezután John Hurt oldalán viccelődik, de jövőre már a Kés/alatt című sorozat sztárjával, Julian McMahonnal dolgozik a The Smell of Apples című filmben.