Sztárok

Nicolas Cage nem lesz szellemirtó

Az amerikai színész 2007 áprilisában vásárolt meg egy házat New Orleansban. A "kísértetháznak" nevezett épületben azóta sem mert ott aludni.
A
A „kísértetház”

New Orleansban minden gyerek tudja, hogy a Royal Street 1140. alatt álló ház el van átkozva, ezért nagy ívben elkerülik. Nicolas Cage fittyet hányva a szellemekre, 3 és fél millió dollárt fizetett az ingatlanért, amelyben a 19. században a szadista Madame Lalurie hajtotta végre gonosztetteit. A nő rabszolgákat vásárolt, akiket férjével gyalázatos módon csonkítottak meg.

Nicolas Cage mára elvesztette kezdeti lelkesedését, hogy a „kísértetház” tulajdonosa lehet, eddig ugyanis nem tudta rávenni magát arra, hogy a házban éjszakázzon. Kinek lenne kedve egy olyan falak között aludni és élni, ahol egy renoválás során 75 ember csontvázát találták meg, akiket állítólag élve temettek el?

Nicolasnak persze vannak érvei, miért is vásárolta meg a házat: „Ez egy nagyon híres és egyben hírhedt ház. Az embert folyamatosan szellemek veszik körül. A családommal már vacsoráztunk a házban, de nem akartunk ott éjszakázni.”

A színészt nem olyan fából faragták, aki meghátrál, valamikor meg akarja próbálni. A szellemirtáshoz már többen felajánlották a segítségüket. „Már öt vagy hat parapszichológussal is beszéltem, akik szívesen vizsgálódtak volna a házban, mégsem engedek be senkit. Ha valami tényleg kísért ezen a helyen, akkor nem szeretném, hogy ebből bárki hasznot húzzon.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top