Sztárok

A Pókember tovább szövi a hálóját

A színészek egyik nagy rémálma, hogy beskatulyázzák őket a szerepükbe, és onnan nem vagy csak nagyon nehezen tudnak kitörni. Ilyen cipőben jár Tobey Maguire is, aki a Pókember-trilógiával lett híres, és az az időszak jelentette számára a csúcsot.

Azelőtt és azóta is csak kisebb szerepei voltak, illetve más főszerepben meg sem közelítette a szuperhős kalandjainak sikerét. Most úgy tűnik, a történetnek még nincs vége, és új film van készülőben. A producer, Laura Riskin konkrétumokat is közölt, miszerint 2011 májusára várható az új mozi, kilenc évvel azután, hogy Maguire Peter Parker bőrébe bújt. A rendező személye sem fog változni, Sam Raimi újra a kamerák mögé áll majd.

Arról egyelőre nincs hír, hogy Peter szerelmét, a helyes szomszéd lányt, Mary Jane Watsont vajon ugyanaz a színésznő alakítja-e, mert Kirsten Dunstot egyelőre még nem sikerült megkérdezni. Az azonban egyértelmű, hogy a főszereplőt nem játszhatja más, csak Tobey Maguire. A filmstúdió véleménye szerint „ő az egyetlen színész, akit el tudnak képzelni a Pókember szerepében, és nélküle nem lesz új film”.

Tobey az évek során sokszor bevallotta, hogy nagyon szívesen kipróbálná magát teljesen más karakterben és műfajban is, de úgy tűnik, egyelőre nem válogathat. „Szeretem ezeket a történeteket, és ha azt látom, hogy az egész stáb összeáll, és készek egy jó mozit összehozni, akkor nem fogom kéretni magam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top