2008. Szeptember 10.

Gombos Edina: Kíváncsiak vagyunk, milyen színű lesz a kisbabánk

Jókor érkezem, Gombos Edináék lakásába épp most érkezett meg a bababútor. A leendő édesapa, Alberto, a szoba közepén próbálja összeszerelni, miközben rá-rápillant a tévéképernyőre, ahol egy szülő nő épp vajúdik. Egyszer csak felegyenesedik, és gondterhelten megtörli a homlokát. Vajon a kiságy izzasztotta meg ennyire, vagy a rájuk váró események vannak rá ilyen hatással?

Koronczay Lilla

– Szegény, nagyon izgul! – pillant rá a férjére Edina szeretettel. – Minden reggel ezt a szülésfelkészítő-műsort nézi egy német adón. Tudja, hogy számítok rá a nehéz percekben.

– Csak a fejénél áll – siet tisztázni a dolgot a kispapa tört magyarsággal -, véres dolog nem akar látni!

– Azt nem is kell, csak fogd a kezem, és biztass! – mosolyog rá kedvesen Edina. – Tudod – fordul hozzám bizalommal -, ebben az egészben az a legrosszabb, hogy fogalmad sincs, mi vár rád. Akárhány filmet megnézhetsz, könyvet elolvashatsz, mégse lesz világosabb, mit is kell majd tenned…

– Nincs egy idősebb barátnőd, akinek feltehetnéd a kérdéseidet?

– A nővérem vagy az anyukám lenne a legkézenfekvőbb, de ők is nehezen szültek. Anyunak ráadásul az ötből két gyermeke meghalt, tartok tőle, hogy csak megijednék, ha faggatni kezdeném.

– Te hogy jöttél a világra?

– Hét és fél hónapra, azért rossz a szemem. De úgy tudom, a koraszülés nem öröklődik.

– Volt már időd készülődni a baba fogadására?

– Még nem. Múlt héten búcsúztam el a TV2 Aktív című műsorának nézőitől, és még két munkanapom van a Sláger Rádióban. Sajnálom, hogy nem jutott idő terhesjógára, álmodozásra, meg sok-sok bensőséges beszélgetésre a babával, de kellett a pénz. Építkezünk Diósdon, és azt hittük, a kicsi születéséig legalább a ház alsó szintjét be tudjuk fejezni. Tévedtünk.

– Nagyon bánt?

– Már belenyugodtam. Ennyire futotta, és kész. Most jutottunk el oda, hogy leállunk a hajtással, és egyelőre ebben a bérelt lakásban maradunk. Lassan azért kisimulunk, úgy érzem. Alberto már megvette a rózsaszín falfestéket a babaszoba falára, holnap elkezdi a mázolást, hogy októberre minden kész legyen.

Az elmúlt hónapok izgalmai után
most már a babára koncentrálnak

– Úgy látom, várhatott volna még ez a gyerek…

– Ha most kopogtatott, bizonyára most kellett jönnie. Azért, amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, egy pillanatra meghűlt bennem a vér. A legnagyobb káosz közepén érkezett, amikor épp egyik napról a másikra, kölcsönökből éltünk. Kiderült ugyanis, hogy az a ház, amit megvettünk, sittből, szemétből épült, és földig kellett rombolni, hogy újat húzhassunk fel helyette. Harmincmillió forintunk úszott el, és itt van a nyakunkon még egy tizenötmilliós hitel is. A családom próbált meg ideiglenesen kihúzni bennünket a csávából, gondolhatod, mennyire örültek, hogy épp most estem teherbe!

– Talán pont azért jelentkezett ez a baba, hogy ráébresszen, mi az igazán fontos az életben…

– Én is így gondolom. Ha még öt évig halasztgattuk volna, lehet, hogy a végén össze se jön. Utólag örülök, hogy így alakult.

– Aggodalmak?

– Vannak. Különösen, mióta a tizenhatodik héten elvégezték rajtam az AFP-vizsgálatot. Ez mutatja ki a nyitott koponyára vagy a Down-kórra utaló jeleket. Az én eredményem némileg eltért a normálistól, ezért visszarendeltek ismétlésre. Halálra ijesztettek. Azonnal elmentem Czeizel Endréhez, és ott megnyugtattak, hogy semmi alapja a félelmeimnek. Ugyanez történt a második kötelező vizsgálat alkalmával is. Az eredmények azt mutatták, hogy megfertőződtem valamilyen állattól, és ennek végzetes következményei lehetnek a babára nézve. Tudni való, hogy nekem négy kutyám van, bár egyelőre átvittük őket a szüleimhez. Aztán persze erről a hírről is kiderült, hogy vaklárma volt, mert valójában gyerekkorom óta védettség alakult ki bennem, de addigra agyonizgultam magam. Kérdem én, miért van ezekre szükség?

– Sikeres vagy, egy ország hallgat és néz minden nap. El tudod engedni a munkádat?

– Nagyon nehéz. Tizenöt éve dolgozom a médiában, úgy érzem, levegőt se tudok venni nélküle. Most meg holnaputántól szülési szabadságra megyek. Nem is tudom, hogy fogom ezt megszokni!

A szülőszobán is bent lesz Alberto,
de csak Edina fejénél mer majd állni

– Mondd már, legfeljebb ezentúl nem hajnali háromkor kelsz, hanem nyolckor.

– Engem nem zavart a koránkelés. Nem mondom, néha megfordult a fejemben télvíz idején, amikor fáztam, és én szántottam az első nyomokat az autómmal a hóban, hogy miért csinálom ezt, de amikor a rádióban odaültem a számítógép elé, hogy megszerkesszem a híreket, beleborzongtam a gyönyörűségbe. Nagyon fog hiányozni a munkám.

– Meglátod, nem érsz rá majd ezen agyalni. És előbb-utóbb rád fognak törni azok a bizonyos anyai érzések.

– Én is ebben bízom, de azért a biztonság kedvéért készítettem egy honlapot (www.gombosedina.hu), hogy fórumozhassak a kismamákkal. Jó lesz unalom ellen, meg tapasztalatcserének.

– Vajon a népszerűség is hiányozni fog?

– Dehogyis! Nem rajongok az ezzel járó kötelezettségekért, az meg kifejezetten zavar, hogy egy étterembe sem tudok elmenni, mert a lapok másnap megírják, mennyi borravalót adtam. Képzeld, azért is lerántották rólam a vizes lepedőt, mert hat hónap elteltével vissza szeretnék menni dolgozni a rádióba. Elképesztő!

– És valóban visszamész?

Edina válaszát és a teljes interjút a Nők Lapja e heti számában olvashatod!

További kiemelt témáink a Nők Lapja szeptember 10-én megjelenő, 37. számából:

Gombos Edina
Otthonában látogatta meg a kisbabáját október végére váró műsorvezetőt Koronczay Lilla. Azon tanakodtak, vajon a „hófehér” Edinára, vagy a kubai nagymamára fog jobban hasonlítani a kislány…

Hugh Laurie
Másnak bezzeg nem néznénk el, hogy ennyire undok. De Doktor House annyira nagyképű és mufurc, hogy már-már ellenállhatatlan

Munkaebéd
Ha elkészítjük a Tamás által ajánlott munkahelyi ebédeket, titokban kell megennünk, különben felfalják a kollégák

Magunkba néztünk
Egyre többen vágnak neki hosszú zarándokutaknak, vonulnak vissza, hogy átgondolják az életüket

Divat
Az alapszín a trendi szürke, az összehatás mégis lenyűgöző. Az eredményt a színes kiegészítőkkel értük el

A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával:
A nagy bejelentés
Sokszor annyira nehéz elmondanunk valamit, de mégis el kell. Meg kell mondani a szülőknek hogy költözünk, itt ideje kipróbálni a felnőtt életet. Előbb-utóbb el kell mondani a gyereknek, hogyan is „készül” a kistestvére. Vagy azt, hogy meghalt a nagypapa. Az első bejelentenivalóm jut eszembe. Az óvodai fogászaton az orvos barna festékkel kente be a hüvelykujjamat. Tette ezt állítólag azért, hogy leszokjak a szopogatásáról. Annyira szégyelltem magam, hogy már fél órája gyalogoltunk hazafelé Anyukámmal (én zsebre dugott kézzel), amikor meg mertem mutatni és mondani. Szerencsére nem rám haragudott… Jó hírek, rossz hírek, nagy bejelentések vár rátok a jövő héten.

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!