„Így 20 felett ránk fér 1 kis Generál” címmel, a koncert napján jelent meg a lányok huszadik lemeze, melyen a Generál zenekar legnagyobb slágereit dolgozták fel. A Csengess be hozzám jó barát, vagy a Fűrész- dal leporolásával Mariann és Györgyi nagy kedvenceik előtt tisztelegnek.
A koncert legnagyobb meglepetése az a blokk volt, melyben primadonnáknak öltözve operett slágereket énekeltek, miközben a tánckar eszeveszett koreográfiát mutatott be.
Többen aggódtak, hogy hogyan bírja majd a kétórás koncertet Lang Györgyi, de ő mindenkit elkápráztatott. Valósággal doppingolta az az energia, amit a rajongóktól kapott. A buli előtt már hetekkel próbáltak, hogy minden rendben menjen.
Természetesen ezúttal sem hiányozhattak a régi nagy slágerek, a Bye- bye Szása például karibi hangulatban forrósította fel a közönséget.
Bár Falusi Mariann rövid időre elhagyja az országot, részt vesz az RTL Klub „Celeb vagyok, ments ki innen!” című műsorában, de ahogy hazaér, máris folytatják a közös munkát, hiszen idén karácsonyra újabb meglepetéssel készülnek. Egyelőre csak annyit árultak el, hogy egy olyan album készül, melynek az egész család örülhet majd.