S vajon hogyan viselkedik otthon a mindennapokban? Porszívót ragad, ha kell, vagy inkább köszönettel másra hagyja a házimunkát? Valóban bringával jár mindenhová, és éppolyan olyan laza a magánéletben is, mint a képernyőn?
Tillával egy nyüzsgő budapesti hétköznapon, a város szívében található apró kis étteremben futottam össze. A bevezetőben feltett kérdések közül az utolsóra hamar megkaptam a választ: a Megasztár 4. műsorvezetője kellemes beszélgetőpartner, aki kertelés nélkül, fesztelenül s láthatóan élvezettel válaszol a kérdésekre. Olyasvalaki, aki interjú közben maga is igen jól szórakozik egyik-másik mondatán.
– Mielőtt találkoztunk volna, tartottam egy röpke közvélemény-kutatást rólad a környezetemben: mindenki úgy gondolta, hogy kifejezetten könnyű ember lehetsz. Emlékszel rá, kivel vesztél össze utoljára?
– Nem szoktam összeveszni senkivel, nem vagyok olyan típus. Inkább konfliktuskerülő vagyok, bár ez nem a legjobb mentalitás, hiszen az ember csak hordozza magában a feszültségeket. Ebből a szempontból a feleségem nálam sokkal harsányabb, erőteljesebb személyiség, ő ugyanis mindig kimondja azt, amit gondol. Tulajdonképpen igaza van, s én az összes nőt arra biztatnám, hogy mondják csak meg a pasiknak a véleményüket. A férfiakat nevelni kell! Lehet velük szépen üvöltözni is. S amelyik férfi ezt nem bírja, az hülye! Az nem foglalkozik eleget a női lélekkel, nem akarja megérteni. Szerintem a nőket ilyen értelemben sem szabad terrorizálni. Nagyon sok nőnek eleve olyan ösztönös, okos meglátásai vannak, amelyek fontosabbak az életben, mint a férfiokoskodás. A férfiak legtöbbször koncepciókban, ideológiákban gondolkodnak, az olvasmányaikat szajkózzák vissza, és csak hangosan bömbölnek.
– Mindig szeretettel beszélsz a feleségedről. Mit tisztelsz benne leginkább?
– Szeretem. Ilyen egyszerű. Egy szerelemben nem kell tisztelni a másikat, nem kell rá büszkének lenni. Akkor működik egy kapcsolat, ha természetes. Ha azt érzed, hogy így jó az élet. Egyetlenegy mondattal szoktam ezt a témát elintézni: egyszerűen rossz lett volna, ha nem találkozunk. Nekem is, neki is. Így éljük meg a kapcsolatunkat, mindennap. Azt hiszem, ebben minden benne van.
– Egy kapcsolatot ápolni is kell. Te mit teszel ezért?
– Semmit! Ha elvárnának tőlem dolgokat, meg is őrülnék. Jó, ez így kicsit túlzás, mert persze megteszek dolgokat. Ha – mondjuk – a feleségem nyúz, hogy nem beszélgetek vele, vagy hogy nem viszem el vacsorázni, akkor elmegyünk vacsorázni, és beszélgetünk. De nem azok közé a férfiak közé tartozom, akik megpróbálnak görcsösen mindenre odafigyelni: hetente egyszer vacsorázni viszik a nőjüket, havonta pedig virágot vesznek. Ez a romantikus szerelmi érzés nem az én világom. Persze nem arról van szó, hogy nem adok semmit. Adom magamat. Egy kapcsolat akkor jó, ha nem kell érte megtenni semmit sem. Amit pedig meg kell tenni, azt tegyék meg együtt.
– Igaz ez a házimunkára is? Mennyire vagy otthon hadra fogható?
– Rendet rakni, pakolni utálok, azért mindig noszogatni kell. Porszívózni hajlandó vagyok, a vasalást viszont én csinálom, s még szeretem is. A gyerekeknek például most volt az évnyitójuk, nyolcra mentünk. Fél nyolckor nekiálltam vasalni, a feleségem pedig – mint egy főnökasszony – irányított: ezt a két kis fehér inget vasald ki, légyszi! És én ilyenkor boldogan vasalok, mint egy robot! A mosogatógépbe is én szoktam berakni az edényeket. Nem nagy munka, de amilyen hülyék vagyunk mi, férfiak, még ezt a kis apróságot is számon tartjuk. Egyszerűen nagyon jól pakolok be a mosogatógépbe: van hozzá érzékem.
– A vásárlást kihagytad. De ugye nem azt fogod mondani, hogy ezek után még a boltba is leugrasz?
– Nagyon szeretek vásárolni. Amikor én főzök, különösen szeretem megvenni a húst és a többit. Ha pedig az egész családnak kell vásárolni, a megfelelő jegyzetekkel, szintén nyugodtan el lehet küldeni az üzletbe. És egyvalamit kifejezetten kedvelek. Bár nincs jogsim, imádom az autónkat takarítani. Hosszan, aprólékosan. Mint egy rendes pasi…
– …miért nincs jogsid?
– Valahogy kimaradt az életemből. Néha hiányzik, főleg amikor nagyobb távolságra kell mennem.
– Akkor tehát marad a bringa. Híresen nagy kerékpáros vagy, látom, most is azzal érkeztél.
– Nem is jó most máshogy közlekedni a városban, annyifelé építkeznek. Szeretek bringázni: csak felpattansz rá, és mész a dolgodra. Teljesen szabad vagy…
– Sok évvel ezelőtt meglehetősen mozgalmas éjszakai életet éltél. Manapság is eljársz még bulizni?
– Minden szempontból normális apuka vagyok, aki cipeli a terheit, és hordja a felelősséget a vállán. Kontroll alatt élek, mert másképp már nem működne az életem. Persze az ember néha siratja a felelősség nélküli életet. Azt az időszakot, amikor még bármit lehetett, amikor még el lehetett tűnni egy háromnapos házibuliban – amikor könnyedén kiléptél a saját életedből is. Erről persze már szó sincs. Sok mindent megengedek magamnak, de az ember valahogy idomul a saját korához, és annak megfelelően él. Manapság a barátokkal leülünk, iszunk, beszélgetünk, aztán hazamegyünk. Nem továbbmegyünk, mint egykor, hanem hazamegyünk.
– Hogyan jut el a magadfajta bohém művészlélek a családalapítás gondolatáig?
– Nem tudom, ez a „bohém” jelző miért olyan fontos. Akkor mi most egy operettben beszélgetünk? Jó, végül is van ebben igazság! Soha nem akartam megházasodni, s azt sem terveztem, hogy családom lesz. Képzőművészeti szakközépiskolába jártam, aztán meg a főiskolára. A művészeti közegben felnőtt gyerekek életét általában annyira áthatja a művészet, hogy az teljesen leköti a figyelmüket. Nekem is a művészet volt a társam, a feleségem. Mellette persze jöttek-mentek a kisebb szerelmek, de nem kötöttek le egy életre. Aztán összeismerkedtem egy lánnyal, aki nagyon kedves volt, vidáman, üdén mosolygott, és nagyon szép volt. Azt mindig tudtam, hogy egy helyes és szép nővel akarom leélni az életem, ha már… Lehet, hogy csúnya dolog, amit mondok, de számomra az esztétikum hihetetlenül fontos. A szépség állandó bűvöletben tartó dolog, egy olyasfajta varázslat, amelyben én nagyon szívesen részt veszek. Amellett, hogy borzasztóan tetszett, azt is azonnal megéreztem, hogy nagyon melegszívű ember, és hogy jó anyuka lehet belőle. Úgy gondoltam, ezt a csajt nem ereszthetem el! Neki akarok gyerekeket csinálni, aztán legfeljebb, ha megunom a házasságot, majd lelécelek, és visszatérek a szabad életformához. Végül aztán itt ragadtam, és ez nem is esett nehezemre. Ezek szerint nekem mégiscsak szükségem van társra, családra.
