Sztárok

Beoltatta magát az RTL Klub sztárja

A Celeb vagyok, ments ki innen! házigazdái, Sebestyén Balázs és Vadon János ismeretsége hosszú évekre nyúlik vissza, ugyanis az első magyarországi zenetévében dolgoztak először együtt, majd rádióban vezettek közös műsort.

Évek óta tevékenykednek az RTL Klub berkein belül közös produkciókban, többek között a Kész átverés show-ban.

Balázs – A Széf, a Pókerarc és a Kész átverés műsorvezetője – örült, hogy felkérték erre a feladatra, hisz külső helyszínen, élőben forgatni számára is nagy kihívás. Azt mondja, nehéz lenne előre felkészülni a műsorra, hiszen nem látja maga előtt, hogy a reality, illetve a sztárok milyen helyzeteket fognak produkálni.

– Még soha nem jártam az argentin dzsungelben, nem is tudom, mitől tartsak a legjobban. Nyilván sok minden benne van a pakliban: például a dengue láz. Hogy lehetőleg mindent elkerüljünk, kaptunk védőoltásokat. A stáb tagjai közül néhányan már jártak kint, azt mondták, vannak valamilyen zöld hangyák, amelyek hatalmasat és fájdalmasat csípnek – mondta Balázs az RTL Bulvárnak. – Annak nagyon örülök, hogy Janival vezetjük a műsort, hosszú évek óta jóban vagyunk, sokat dolgoztunk együtt, és azt hiszem, jól kiegészítjük egymást.

Balázs arra a kérdésre, hogy szerinte ki hogyan viseli majd a megpróbáltatásokat, a következőt válaszolta:

– Úgy gondolom, Győzikének lesz a legnehezebb dolga, de valószínűleg mindenki megszenvedi majd a kint töltött napokat. A legjobban talán Bárdosi Sanyi bírja majd, sportember lévén biztosan jól viseli a szélsőséges körülményeket.

Az élő reality keretein belül az RTL Klub ismert embereket repít Dél-Amerika őserdejébe, ahol a szereplők távol a megszokott, kényelmes életüktől, embert próbáló körülmények között küzdenek majd a „túlélésért”. A nézőkön múlik, hogy a versenyzők közül kinek milyen feladattal kell majd megbirkóznia, és ki lehet végül a „dzsungel királya”. A műsorban a következő hírességek feszegetik majd saját határaikat: Dér Heni, a Sugarloaf énekesnője, Falusi Mariann a Pa-Dö-Dő-ből, Horváth Éva, a Cool TV műsorvezetője, Soma Mamagésa, Szabó Patrícia, a Cosmopolitan főszerkesztője, Bárdosi Sándor birkózó, Benkő Dániel lantművész, Czene Attila olimpiai bajnok úszónk, Mark, Gáspár Győzike.

 

RTL Klub/ fotó: Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top