Sztárok

Csányi és Szonja színpadi szerelme

Napjaink három nagy filmsztárja szerepel a Madách Színház új előadásában. Oroszlán Szonja, Fenyő Iván és Csányi Sándor örömmel vállalták az "És mennyi szerelem!" című bohózat szerepeit.

A darab két állandó szereplője Oroszlán Szonja és Szente Vajk, a harmadik srácot pedig felváltva játssza majd Iván és Sándor. A Szirtes Tamás direktor által rendezett komédia próbái hamarosan megkezdődnek, és januártól már a közönség is láthatja Szonjáékat.

Bródy János külön erre a darabra írt egy új dalt, amely többször is felcsendül a színpadon.

Egy lány és két fiatalember nem mindennapi találkozása körül forognak az események. A téma mindennapi: a szerelem! Naponta több millió ember esik szerelembe, ábrándul ki vagy éppenséggel marad tartós kapcsolatban. A komédia az egyik legtitokzatosabb pillanatot „járja körül”: a szerelem születésének pillanatát. Neil Simont az emeli ki magasan a vígjátékszerzők sorából, hogy finoman árnyalva, remek iróniával, egyedien járja körül hőseit, és csakis rájuk jellemző módon engedi őket cselekedni. A színhely egy San Franciscó-i legénylakás, amelynek két fiatalember lakója több-kevesebb sikerrel küzd egzisztenciális gondjaival. Egy nyári napon a két kritikus szellemű ifjú szomszédságába költözik egy konzervatív gondolkodású lány, aki egy pillanat alatt felborítja a fiúk addig – csak relatíve – békésnek nevezhető életét.

 

 

Fotó: Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top