Sztárok

Vágó Kínában borozott

Vágó István - igazi borlovagként - szinte minden jelentős bortársasági eseményen megjelenik. A műsorvezető számára a bor nem pusztán ital, hanem művészet. Így fordulhatott elő, hogy összesen öt borlovagrend lelkiismeretes tagjaként tartják számon.

– Ezek erkölcsi parancsok – árulta el Vágó. – Én nem a feljebbvalótól félek, hanem valóban azt gondolom, hogy nekem az a dolgom itt, ezen a földön, hogy a honfitársaimat lebeszéljem a sörfogyasztásról, és arra sarkalljam őket, hogy igyanak jó márkás, minőségi borokat.

Legutóbb Kínában járt, ahol izgalmas tapasztalatokra tett szert.

– Kínában ma már szinte minden van, például bor is. Amit én ittam, azt úgy hívják, hogy Great Wall (nagy fal), és azt kell mondanom, hogy még nem igazán jó, de lehet érezni a kínai borban, hogy jó felé tartanak.

Utazások ide vagy oda, de István a koccintásra méltóbb helyet a budai Várnál még nem talált. Itt találkozik évről évre Kovács Nimróddal is, ahol teljes egyetértésben kóstolgatják az egri ízeket.

– A borban nagyon sok művészeti ág találkozik. Az ízkompozíció találkozik a vegyészettel és a biológiával. Találkozik a földművelés a szó legnemesebb értelmében, találkozik a magyar föld, találkozik a magyar klíma és a magyar szakmai hozzáértés.

Vágó István nemcsak a kvízkérdésekben, hanem a borkóstolásban is egyre szakavatottabb. Eljön még az az idő, hogy a borkultúra professzoraként is emlegetjük.

– Én azt mondom, hogy ilyen komplex műfaj nem is nagyon létezik a világon több. A sörről aztán nem is beszélve…

 

 

Forrás: Reflektor/RTL Bulvár/Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top