Ez utóbbit már el is kezdte, hiszen naponta négy mérföldet fut, pedig korábban ezzel nem törődött, és be sem tette a lábát az edzőterembe. Ráadásul a mozgás hatására az étvágya is megnövekedett. Ezért Victoria a koplalás helyett igyekszik egészséges étrendet kialakítani. Az új életstílusról akkor nyilatkozott, amikor hétvégén megnézték David meccsét a Galaxy csapatában. „Többet eszem, mióta elkezdtem edzeni. És ha egészségesen kezdesz étkezni, sok minden megjavul körülötted.”
David meccsére egyébként az édesanyjával tartott Brooklyn is, és Victoria barátnője, Eva Longoria. Mostanában a divattervezés adja a legújabb elfoglaltságot Victoriának, ami miatt elfoglalt üzletasszony lett belőle. Ezzel eggyel nőtt a kihívások száma, amivel az egészséges étrend betartását nehezíti. Emellett a vásárlásra is egyre kevesebb ideje jut Posh Spice-nak, de ezt nem is bánja túlságosan. „Tudom, mit csinál a legtöbb ember Los Angelesben, beülnek valahová, esznek, aztán vásárolnak. Szörnyen unalmas. Nekem pedig nincs időm erre.” Lehet, hogy az énekesnőből lett üzletasszony megtalálta az útját, azt, amivel foglalkozni akar.