nlc.hu
Sztárok
Műsorvezető lett a sorozatszínész

Műsorvezető lett a sorozatszínész

Új műsorvezetővel jelentkezik a Házon kívül. D. Tóth András arca nem ismeretlen az RTL Klub nézői számára, hiszen néhány évvel ezelőtt a Barátok közt című sorozatban szerepelt.

András arról mesélt, hogyan sikerült a debütálása. Bár van bőven tapasztalata: a Híradó és a XXI. század riportereként dolgozik – ez egészen új eddigi feladataihoz képest.

– Nagyon más, kint kell csinálni, van rendező, más a feladat, nagyobb a felelősség, jobban kell koncentrálni. Járok beszédtanárhoz, és sok mindenre oda kell figyelnem. Arra is, hogyan mozgok, beszélek. Tartalmilag úgy készültem az első adásra, hogy megnéztem az összes riportot, beszélgettem a riporterekkel, és ezt a rendezővel összegyúrtuk. Kormos Gyula, a rendező nagyon kreatív, legutóbb egy rendőrrobogóról kellett leszállnom.

András azt is elárulta, hogy visszanézte az első felvételét.

– Sokat lehet belőle tanulni, és azt gondolom, ez talán nem hiúság. Csütörtökön volt az első adás, amelyet én vezettem. Az az érdekes, hogy jobban fogadom a kritikát, mint a dicséretet, de persze nagyon örülök, hogy eddig csak pozitív visszajelzést kaptam.

 

 

Forrás: RTL Klub/Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top