Liptai Claudia elhagyja családját

– Morcos vagy? – kérdem, amikor kicsit nyúzott arccal megjelenik a TV2 sminkszobájában kilenckor, pár perccel a Mokka adása után.

– Ilyenkor négykor kelek. Embert kell faragnom magamból az adásig, a gyerek se alszik mostanában. Szerinted mi vagyok?

– Pihenni mész Afrikába?

– Ne szórakozz! Tudod, mit szeretnék? – fordul a fodrász és a sminkes kollégákhoz. – Nem azt akarom mondani, hogy alkatilag hasonlítanék Meryl Streephez, de olyan stílusú képekre gondolok, ami rá emlékeztet a Távol Afrikától című filmben. Kicsit lehet hosszabb a szempilla, a smink olyan szélfútta, kihevült bőrre emlékeztessen, a száj kontúr nélkül, a hajam is legyen kócos. Ne ez a nagyon rendezett, csinos. Lehessen lógatni, összefogni, legyen benne Afrika!

– Jó – válaszolják, majd nekilátnak. Közben beszélgetünk.

– Voltál már Afrikában?

– Tunéziában.

– Szállodás nyaralás, koktél a medence partján, este vidám műsor. Ez valami más lesz.

– Más bizony!

– Milyen lesz?

– Amit tudok, azt nem mondhatom el.

– Mit gondolsz erről a kalandról?

– Botswana Afrika egyik leggazdagabb vidéke, ott termelik ki például a legtöbb gyémántot, de az emberek nagyon szegények. Nagyon nagy ország, szélsőséges időjárással és rengeteg látványossággal. A határán ott van a Viktória-vízesés, ami szinte mindenkinek először jut eszébe Afrikáról, ott van a világ egyetlen olyan folyója, ami nem ömlik sehová, hanem egyszerűen szétoszlik egy mocsárban. Ott a Kalahári-sivatag, ahol a busmanok élnek. Erre vagyok a leginkább kíváncsi, persze a csak Afrikában élő állatokon kívül. Szerintem olyan tapasztalatokra, élményekre teszek szert, hogy hazatérve másképp fogom értékelni az életet.

– Mennyire visznek bele Afrika sűrűjébe?

– Olyan csapáson alszunk, ahol oroszlánok járnak, húsz méterre ücsörög tőlünk a víziló…

– Tudod, hogy a víziló az egyik legveszélyesebb vadállat?

– Persze, rengeteg balesetet okoznak. De igazából attól tartok, hogy mi, emberek leszünk igazán veszélyesek rájuk nézve.

– Azon a földrészen olcsó az emberi élet, hihetetlen drámákkal, szegénységgel, európai szemmel szinte felfoghatatlan tragédiákkal kell szembesülnie annak, aki oda látogat. Felkészültél arra, hogy olyasvalamivel találkozol, ami nagyon felkavar?

– Ilyenre nem lehet felkészülni. Biztos lesznek szörnyű dolgok, biztos lesz olyan, akin segíteni akarunk, de hazug ember lennék, ha azt mondanám, hogy majd kinn maradok, és a továbbiakban szegények gyámolításával töltöm az életem. Viszont a műsor egyik célja az, hogy megérintsen, és felhívja a résztvevők és a nézők figyelmét arra, mi történik ott. Frei Tamást lehet szeretni, nem szeretni, de ő mindig azt akarja megmutatni, hogy milyen a világ, a szépségeivel és a szörnyűségeivel együtt.

– Tehát egyfajta küldetéstudattal rendelkezik?

– Azt hiszem, igen. Azzal együtt, hogy ez a műsor elsősorban szórakoztatni akar, azt is megmutatja, hogy lehet élni egy kunyhóban, amit magad építettél, egy életen keresztül három-négy fajta gyökérrel jóllakni, amit egyébként magad ásol elő. Mi gyakorlatilag életképtelenek vagyunk ilyen körülmények között. Ugyanúgy, ahogy valószínűleg ők is életképtelenek lennének egy európai nagyvárosban. Olyan busman család tart velünk a forgatáson, akik tényleg ott élnek, nem lesz semmilyen turistáknak szánt skanzenbemutató. A valóságot szeretnénk megélni és megmutatni.

– Van olyan, amitől félsz?

– A bogaraktól, betegségektől, a nem látható dolgoktól.

– Egy hónap távollét. Mi lesz Pankával?

– Ez a legnagyobb kérdés számomra is.

– Mennyi idős a lányod?

– Kétéves és két hónapos.

– Mennyi volt a leghosszabb idő egymás nélkül?

– Három nap. Neki biztos, hogy jó lesz. Pici emberke, akit sokan imádnak. Neki ott lesz az apja, az anyám, a bébiszitter, mindenki. Számomra viszont tuti, hogy eljön az az éjszaka, amikor elindulok a szavannába, bőgve, mint egy oroszlán, hogy én most azonnal hazamegyek. Aztán visszabőg egy valódi oroszlán, és gyorsan visszafutok a táborba.

– Miért vállaltad?

– Harmincöt éves vagyok. Nagyjából az egész eddigi életem úgy zajlott, hogy „A” pontból a „B” felé haladtam, mindig elvégeztem az aktuális munkát, igazából semmi meglepő nem történt velem. Ez az afrikai hónap valószínűleg visszahozhatatlan élmény lesz. Elmondhatatlan, leírhatatlan, amitől én magam sokkal több leszek. A másik fele a kihívás. Túlcivilizált nő vagyok, akinek alapvetés az angolvécé és a tusoló. Soha nem voltam az a poros, hobó, Woodstock-csaj.

– Kimaradtak a sátoros nyaralások?

– Nem, nagy kempinges voltam, nem is értem, hogyan. Valószínűleg azért vállaltam be, mert a Balatonon rengeteg volt a holland turistafiú. Mindenesetre az lesz a legnagyobb kihívás, hogy legyőzzem saját magam. Olyan helyre megyünk, ahol kosz van, ömlik a por az arcomba, mindenki büdös, mert állandóan izzad a negyven fokban, és éjszaka se hűl le a levegő. Csupa olyasmi, amitől normális körülmények között üvöltve menekülnék. Nekem ezt most iderakta az élet, próbáljam ki magam!

– Nagyjából így képzelted el magad, amikor azon gondolkodtál, milyen leszel harmincöt évesen?

– Tízévesen én is megkaptam a feladatot: képzeld el, milyen lesz a világ 2000-ben! Repültek az autók és a csészealjak, mindenki a Holdon járt. Nagy család, ilyesmik. Biztos nem így, ahogy most van, de így se rossz.

– Huszonöt évesen sem volt pontosabb jövőképed?

– Én a holnapot sem képzelem el. A mának élek, mert ha véletlenül elképzelem, és mégis másképp történik, az csalódás lenne. Strucc vagyok, menekülök. Nem veszek tudomást arról, ami rossz, és nem merem elképzelni, hogy milyen lesz a jövő. Afrikát megpróbálom elképzelni, de azt se tudom úgy eltervezni, mintha azt mondanák, hogy menjek Kalotaszegre.

– Milyen sztárpárnak lenni? Azért érdekel, mert tudom, hogy „sztárkorod” előtt sokat jártál ide-oda. Volt egy hely, ahol én is gyakran megfordultam annak idején. Egy közös ismerősünk mesélte, hogy…

– Pasizós történet lesz?

– Némileg. Szóval akkoriban még senki sem ismert, viszont egyszer, hajnal felé, egy részeg pasi ment az asztalotokhoz, hogy felkérjen táncolni. Neked nem volt kedved hozzá, ezért közölted vele, hogy inkább ülve maradnál. A pasi kicsit agresszíven firtatni kezdte, ugyan, miért? Te bánatosan a szemébe néztél, és azt mondtad: mert nincs lábam. A lovagban benn rekedt a szó, és lángvörösen visszazökkent a söre mellé. Ilyesmit ma már nem tehetnél meg. Állandóan a címlapon vagy, egyedül, gyerekkel, férjjel, mindenhogy.

Claudia válaszát és a teljes interjút az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

Még több az e heti Nők Lapjából: • D. Tóth Kriszta: A színésznő szerepet cserélt » • Hihetetlen hollywoodi házasságok » • Kispapák a pácban » • Fekete, na ne! – Bújtatott(?) rasszizmus » • Gombaszezon » • Formába hozunk! »

Tv2.lap.hu »
Afrika.lap.hu »
Liptai Claudia.lap.hu »