Sztárok

Szávay Ágnes: Világelső leszek!

Attól tartottam, hogy nem fogom felismerni Szávay Ágnes teniszezőnőt, ám végül sikerült. De sajnos, ennyiben maradtunk. Felismerni felismertem, de hogy meg? Ebben csak egy kicsit vagyok biztos…

Meg fogom ismerni Ágnest? – kérdezem a telefonban Szávay Ágnes menedzserét, aki megszervezte a beszélgetést. Kis csend a vonal túlsó végén, aztán, mintha kis neheztelés is lenne a válaszban: – Nyilván látta már Ágit a televízióban! – Persze, persze, magyarázgatom, de kellő egyeztetés híján voltak már kínos felsüléseim. Volt, akit barnának hittem, és szőke volt, akadt, aki fekete volt ugyan, de éppen vörös parókát vett, más alacsony volt, és magasnak képzeltem, akadt, akinél fordítva, és hasonló kellemetlenségek elkerülése reményében okvetetlenkedek ilyenkor. Meg fogom ismerni Ágit, nyugtat meg a menedzser hölgy, ő egyébként is ott lesz vele, így nem lesz félreértés. Másnap délben találkozunk tehát a teniszpálya melletti vendéglőben!

Kicsit korábban érkezem, várom a vendéglő előtt a kőpárkányra ülve. Pár perccel később kijön egy összefogott hajú kedves fiatalember, és mondja, hogy együtt teniszeztek Ágival, kicsit elhúzódott az edzés, azt üzeni, hogy utána hazament átöltözni, de nemsokára jön. Oké, rendben, szép az idő, süt a nap, persze, hogy várok. Negyed egy környékén egy nyitott sportautó suhan be a parkolóba, aztán némi tétovázás után beáll a végére. Hirtelen úgy érzem, ez csak ő lehet. Nem tudom, miért, de valahogy olyannak képzelem, akinek a suhanás könnyebben megy, mint a megállás, az úton levés inkább eleme, mint a megérkezés… Kiszáll pólóban, farmerben, hátul összekötött hajjal. Igen, ő az. Szávay Ágnes, a tenisz ifjú csillaga, a magyar sport üdvöskéje, egyik kedvence, a tavalyi Év Sportolója, az éppen változóban lévő világranglista tizenvalahányadik helyezettje. Én kicsit tétován közelítek, ő határozottan hozzám lép, és bemutatkozik. Kézfogása erőteljes, kicsit bizonytalan, szeme gyönyörű kék, pillantása tartózkodó, vonásai határozottak, kemények. Egész lénye imponálóan markáns, célratörő. Szája szegletében dacos elszántság. Ez tette ennyire eltökéltté, makaccsá, tudatossá? Vagy a kemény élet, a vasakarat, az állandó veselkedés hatott vissza, és tette szépségében is ilyen szigorúvá? A folytonos küzdelem tette akaratossá, vagy a folytonos akaratosság nagy küzdővé?

Határozatlanul nézünk egymásra. Maradjunk kint, a kerthelyiségben, vagy üljünk be? Némi tétovázás után javasolja, hogy menjünk be inkább. Kevés ideje van, ugye nem baj? – kérdi az ajtóban. És ha baj? – kérdem vissza esetlenül, remélve, hogy kicsit talán oldódik a feszültség, de ő határozott mozdulattal jelzi, hogy akkor is… Aztán elnézést kér, de, mondja, még egy telefont le kell bonyolítania. Oké, arrébb lépek a bejáratnál, hogy nyugodtan tudjon beszélni, és néhány lépésnyire állva figyelem. Idegesnek tűnik beszélgetés közben, mintha valami nem alakulna igazán jól… Arcán nem látszik semmi, csak a hangját emeli fel olykor némi vehemenciával. Ajaj! – gondolom, ez igazán pech, most valami felmérgesíti, és még nehezebb lesz az amúgy is rövidre szabott beszélgetés. Újabb kérdés: hova üljünk? Ismét némi tétovaság, aztán az egyik fal melletti asztalhoz. Esetlenül megpróbálom kihúzni neki a széket, de félreérti, és leül a szomszéd székre. Igazából jobban szerettem volna szembeülni vele, érdekelt volna az arca, tekintete, színei, gesztusai, de nem akarom a helyzetet bonyolítani. Újabb botor kísérletet teszek, próbálom magyarázni, hogy nagyon megtisztelt, hogy hazament átöltözni az interjúra, de számomra kitűnően megfelelt volna akár csapzottan, melegítőben is, ám elmondja, nem akart izzadtan idejönni, mert könnyen megfázhat ilyenkor, ráadásul siet is valahova, meg egyébként sem szeret rendezetlenül mutatkozni. Miért annyira fontos neki, hogy rendezetten lássák a pálya melletti étteremben? – érdeklődöm. Hiszen csapzottan is szép, fiatal, vonzó, érdekes, sőt, a kuszaságnak is megvan a bája? Beszéljünk inkább a teniszről! – mondja határozottan. Ha akar, akkor beszéljen, hebegem, de ő engem sokkal inkább érdekel, mint a tenisz… Kis csönd, aztán hozzáfűzi, hogy vele az újságírók mindig a teniszről szoktak beszélgetni… Megcsörren a telefonja, és hirtelen mozdulattal felkapja. Igyekszem kívül maradni a beszélgetésen, de többször is elhangzik, hogy kér valakit, hogy jöjjön már, hogy siessen! Így is búcsúzik tőle. Nagyon rossz érzésem van. Most már egészen egyértelmű számomra, hogy terhére van ez a beszélgetés, interjú, az én kérdezősködésem, érdeklődésem, hebegésem, meg így mind együtt. Hogy itt ketten most két malomban őrölünk. Engem, ha már kínálkozott egy lehetőség a beszélgetésre, hevesen érdekelne sok dolog vele kapcsolatban: ki ő, hogyan él, miként képzeli a jövőjét, mennyiben érintette meg a hirtelen jött siker, népszerűség, jólét, miként tudja megtartani függetlenségét, mennyiben tudja megosztani másokkal a gondjait, örömeit, milyen érzés tizenkilenc éves fejjel önállónak lenni, és részévé egy nevével fémjelzett apparátusnak, elfogadtatni magát, és alkalmazkodni a körülményekhez, élvezni a sikert, és folytonos készenlétben lenni? Kiskunhalastól eljutni Monte Carlóig? Mennyire lesz az ember rabja elvárásainak, szenvedélyeinek, vágyainak? Mennyit ad életünkhöz, vagy mennyit vesz el belőle a siker lehetősége, a siker csábítása? Mennyire tesz magányossá, zár be, vagy mennyire nyit utakat előttünk? Egyáltalán: mennyire szabad ezekkel szembesülnie, mérlegelnie? Ágnest pedig nyilván a pálya érdekli, az eredmények, meccsek, edzések, élni a maga sajátos életét, és, ha már belebonyolódott egy ilyen faramuci helyzetbe, az foglalkoztatja leginkább, hogy miként tudna ebből a számára merőben fura állapotból kikecmeregni… Én pásztázom, keresem a tekintetét, ő folytonosan másfelé néz: a bejárat felé, a másik asztalokhoz, vagy maga elé. Mondja, miért nem kedvesebb kicsit? – szegezem neki egy elhatározással. Rám sandít a bal szemével, és a maga átütő természetességével, csodálkozva mondja: de hát én most kedves vagyok! Te jó ég, milyen akkor, amikor nem kedves? Ne akarja megtudni! Akkor undok vagyok! Boldog? Igen. Mitől? Mert sikereim vannak a teniszben. Ezen múlik? Most igen. És később? Majd, ha világelső leszek. Annyira fontos? Számomra az első rendű cél. Biztos abban, hogy a világelsők boldogok? Én mindig az akartam lenni! Mi az, hogy mindig? Öt-hat éves koromtól. Hogyan jut eszébe ilyen egy kisgyereknek? Láttam a tévében az akkori nagyokat, és eldöntöttem, hogy én is ilyen akarok lenni! Tudta, hogy milyen kemény út vezet hozzá? Erre áldoztam a gyerekkoromat… Biztos benne, hogy bármi megér ennyit? A siker megérte. Ha meglát egy rokonszenves fiút a nézőtéren, másképp játszik? Nem figyelem meccs közben a nézőket. És, ha szünetben kap el egy kedves tekintetet? Komoly sportoló nem vehet észre ilyesmit! És, ha azt mondom, hogy én már tapasztaltam? Hogy világbajnok bokszoló kérdezte már meccs közben, hogy kinek szurkol a csaj a második sorban? Ágnes elmereng. Nincs válasz… Újabb kérdésekkel próbálkozom. Milyen vesztes ön? Fegyelmezett. Tudom, hogy túl kell tenni magamat a kudarcon, jön a következő mérkőzés… És milyen nyertes? Az nehezebb. De azt is fegyelmezetten kell kezelni. Ön egyetlen év alatt csinált világkarriert, lett ígéretes játékosból csodált sztár, dédelgetett kedvenc. Hogyan lehet ezt a változást sebzettség nélkül elviselni? Tudom, hogy mindenért megdolgoztam, hogy mindent megtettem a sikerért. Mi a siker az ön számára? Eredményesség, hírnév, jólét, népszerűség? Ez mind együtt. És azt csinálhatok, amit szeretek. És szereti ezt az életet is? Repülőtér, szálló, koffer, utazás, pakolás ki, csomagolás be? Megszoktam, tudomásul veszem, hogy ez is hozzátartozik… Mit szeret csinálni szabadidejében? Kevés a szabadidőm. De, ha mégis adódik? Olvasok, filmet nézek, autózom…

 

Éppen itt tartunk, amikor egy úr lép hirtelen az asztalhoz. Elnézést kér, és szól Ágnesnek, hogy várja valaki egy bizonyos ügyben, kerületnyivel arrébb. Ágnes zavartan rám néz, és mondja, hogy akkor mennie kéne, ugye nem baj? Én megint elsütöm a sületlen viccet, hogy mi van akkor, ha baj, de nincs valami átütő hatása, amit meg is értek. Indulok kifelé, amikor szól, hogy, ha volna még kérdésem, akkor keressem meg a találkozónkat megszervező hölgyet, és majd általa válaszol. Volna még kérdésem? Azóta is töprengek, miközben tudom, hogy van. Persze, hogy van, rengeteg. A legelső az, hogy vajon megismertem-e Szávay Ágnest?

Még több az e heti Nők Lapjából:

Eszenyi Enikő: Zsűrizés életre-halálra! »
D. Tóth Kriszta: Együtt – jégveremben »
Nagy őszi egészséghoroszkóp »
Spermaháború, avagy harc a nőért »
Szüreti divat Tamással »
Veled is megtörténhet, hogy kirúgnak! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése