Sztárok

Britney iskolát támogat

A bronxi középiskola diákjainak valószínűleg meg sem fordult a fejükben, hogy milyen sztár látogatja meg őket.

A nehéz körülmények között élő fiatalokat Britney Spears kereste fel, és jelentős összeggel támogatta az intézményt. Az énekesnő eddig nem tett túl sokat a jótékonykodás terén, nem tartozott az adakozó sztárok közé. Most azonban 10 ezer dollárt ajándékozott a középiskolának, sőt személyesen is felkereste az intézményt. A diákok és a tanárok lelkesen fogadták Britney-t, és igazán jól sikerült a kis ünnepség. Az adománnyal kapcsolatban annyi volt az énekesnő kikötése, hogy a pénzt a zenei oktatásra, a tehetségek felkutatására és fejlesztésére kell fordítani. A pénzt Britney a parfümjéből származó jövedelemből különítette el az iskola számára. A látogatás alatt az énekesnő meghallgatott néhány tehetséges diákot, az iskola zenekarát és kórusát is megfigyelte. Az előadások után az énekesnő is bekapcsolódott a mókába, és a suli nyolctagú bandájával közösen énekelt. Az iskola vezetői úgy gondolják, hogy Britney Spears elindított valamit az iskolában, ami a jövőre nézve előrelépést jelenthet. Az énekesnőnek szintén nagy tervei vannak, hiszen jön az új lemeze, és ha minden jól alakul, 2009-ben ismét turnézni szeretne. Úgy tűnik, a szőkeség a botrányok után kezd visszarázódni a normális életbe, élvezi azt, amit csinál, és boldognak tűnik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top