Sztárok

Hófehérke és egy gida a Megasztárban

Ma még tizenöten izgulnak, de holnap öten elköszönnek a Megasztár színpadán. Vajon kinek van nagyobb esélye, a profi énekeseknek vagy a tizenéves gyerekeknek?

Pataki Szilvia, Tóth Lüszi, Ambrus Rita, Király Viktor, Szabados Attila, Szecsődi Károly, Nkuya Sonia, Nguyen Thanh Hien, Németh Patrícia, Nagy László, Lakatos Krisztián, Fekete Dávid, Bencsik Tamara, Balogh Imre és Ásós Attila hetek óta készül arra, hogy megmérettessen a Megasztár zsűrije előtt.

Néhányan nem először állnak színpadon. Nagy László többek között Gáspár Laci dalait is írja, és szinte mindenkit ismer a szakmából. Ambrus Rita két albumot jelentetett már meg, Walt Disney-filmekben hallhattuk a hangját, különböző zenekarokban énekel, és rendszeresen fellép a Dívák koncertsorozat előadásaiban is. Ritáról talán kevesen tudják, hogy a Harmadik Shrekben ő volt Hófehérke, de az első Megasztár szignáljában is az ő hangja volt hallható. Nkuya Sonia is hozzászokhatott már a reflektorokhoz, egy ideig még R-GO-gida is volt, de a tehetségét most mutatja meg igazából.

Tóth Lüszi tizenhárom évesen vállalkozott arra, hogy belépjen a könnyűnek nem éppen nevezhető show-biznisz világába. Egyelőre hamiskás hangját ellensúlyozza a kisugárzása, és biztos, hogy sokat hallunk még róla, mint ahogy a hihetetlenül tehetséges Nguyen Thanh Hien is biztos, hogy hónapokon belül önálló albummal jelentkezik. Pataki Szilvia és Fekete Dávid a musicalszínpadokon lehet majd üdítő színfolt, Király Viktor pedig a nemzetközi piacra is betörhet kiváló nyelvtudásával, akárcsak nővére, Linda.

Szombaton este Eszenyi Enikő, Mester Tamás, Fenyő Miklós és a zsűritagként most debütáló Friderikusz Sándor nem lesz könnyű helyzetben a döntésnél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top