nlc.hu
Sztárok
Győzőt baleset érte Argentínában

Győzőt baleset érte Argentínában

Egyelőre komoly sérülések nélkül megúszták "sztárjaink" a dzsungelben töltött napokat, de már többször ki kellett nyitniuk az elsősegélyládát.

A Celeb vagyok, ments ki innen! csapatában Benkő Dániel már első nap szerzett kék foltokat a vízesés szikláin, majd egy kígyó marta meg a kezét, Horváth Évának a tüskék hasították fel a tenyerét, Gáspár Győző pedig a hátsóját ütötte meg.

A salgótarjáni showman többek között azért is ment a dzsungelbe, hogy megszabaduljon néhány felesleges kilótól, a tábori ágy mégsem bírta el a súlyát.

A heverésző celeb alatt egyszerűen összeszakadt az összetákolt fekvőhely. Győzi hangos jajveszékelés közepette próbálta felhívni magára a figyelmet. Argentínába lépésekor az első kérdése az volt a stáb tagjaihoz: – Lesz ott ágyunk?

Míg Bea itthon izgul a férjéért, Győző fejében az is megfordult, hogy a stábtagok közül babrálta valaki az ágyát, hiszen a többieké jól bírja a strapát. Falusi Mariann, Czene Attila és Bárdosi Sándor is súlyosabb nála, a lányok pedig ketten alszanak, mégsem történt velük ilyen baleset.

A showman már csütörtökön közölte Sebestyén Balázzsal, hogy neki elege van, és szeretne hazamenni. Erre egyelőre nem lesz lehetősége, hiszen az első tíz napot mindenképpen ott kell töltenie, és utána is csak a nézőkben bízhat, hogy kimentik a dzsungelből.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top