nlc.hu
Sztárok
Kovács Ági egyre gyakorlottabban üt

Kovács Ági egyre gyakorlottabban üt

Kovács Ágnes egy ideje már kacérkodott a gondolattal, hogy kipróbálja a golfot. Idén pedig teljesen magával ragadta az elegáns sport.

„Kellemes környezet, szabadtér, jó levegő és jó társaság” – foglalta össze az egykori úszónő a golffal kapcsolatos élményeit. Ági állítása szerint kifejezetten élvezi a golfot, a folyamatos fejlődés sikereit és az újabb tapasztalatokat. Egyelőre csak hobbiszinten űzi, ám reményei szerint hamarosan saját felszerelést vásárol, azzal pedig akár a versenyzésbe is belekezd.

Kovács Ági a Cool TV stúdiójában
Kovács Ági a Cool TV stúdiójában

Arra a kérdésre, hogy mennyire valós a filmek által közvetített kép a golfról, ezt mondta: „Én kizárólag játszani megyek ki a pályára, de biztosan vannak megbeszélések, találkozók, ahol nem feltétlenül az ütögetés a lényeg. Én mindenesetre nem találkoztam még hasonló helyzettel.”

Ági is részt vett azon a múlt héten megrendezett bajnokságon, ahol a hazai élet ismert alakjai mérték össze tudásukat. A versenyt végül Csomor Csilla, a Barátok közt egykori sztárja nyerte, de Ági is előkelő helyen végzett, sőt örömmel töltötte el az is, hogy 146 méteres, eddigi legjobb ütésével magának is bebizonyíthatta, sokat fejlődött a golf terén.

Cool TV

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top