Sztárok

Győző örömkitöréssel távozott

Mindenki Győzikéje először mindenáron maradni akart a dzsungelben, aztán mikor kiderült, hogy a nézők szerint neki kell távoznia, örömujjongásban tört ki, és úgy búcsúzott a többiektől.

Győzike akcióban
Győzike akcióban

Győző hiába skandálta többször is, hogy „győz-ő!”, és ezért még maradni fog a dzsungelben, ha már eddig kibírta, a nézők másképp döntöttek. Többször is elmondta, hogy miután Mark szombaton elhagyta a tábort, bizony egyedül maradt férfiként. Tette ezt a kijelentést úgy, hogy Benkő Dániel még a játékban van. Győző nem is rejtette véka alá a véleményét, amikor a két műsorvezető a feszültségekről kérdezte:

„Vele nem könnyű, én nem is akarok vele találkozni. Marknak a távozása után úgy éreztem, hogy egyedüli férfi maradtam a táborban.”

Bevallása szerint a harmónia és a családja hiányzott a legjobban az életéből, hiszen soha nem volt még ilyen messze a családjától. Hogy mégis miért érte meg neki ez a kaland? „Szereztem három barátot, három lelki cimborát. Felnőttem. De a kígyóktól még mindig félek!”

A táborban már csak Dér Heni, Horváth Éva, Falusi Mariann és Benkő Dániel vannak versenyben a Dzsungel királya avagy királynője címért.

Forrás: RTL Bulvár

Fotó: Bársony Bence

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top