Sztárok

Pataki Beát nem kell félteni!

Pataki Attila volt párja jogi karra jár, nyelvvizsgára készül és egy sikeres vállalkozást vezet. Nem esett kétségbe, miután az énekes ország-világ előtt csalta meg, sőt minden percet kihasznál, hogy megvalósítsa álmait.

Bea a héten a Csak csajok társműsorvezetését is kipróbálja. – Ha tehetem, minden reggel nézem az RTL Klub műsorát, nagyon sok érdekes dolgot meg lehet tudni belőle. Picit izgulok, hogy milyen leszek a kérdező oldalon, de igyekszem majd mindenből felkészülni – meséli Pataki Bea.

Pataki Bea a Csak csajokban
Pataki Bea a Csak csajokban

Bea egyedülálló édesanyaként és üzletasszonyként igyekszik minél jobban megállni a helyét, addig egyetemi tanulmányokat is folytat. – Jelenleg készülök az angol nyelvvizsgára, és már beiratkoztam a jogi karra is. Gyerekkori álmom, hogy egyszer védőügyvéd leszek. Nem szeretnék semmit sem elhanyagolni, nyilván profi szervezőkészségre és időbeosztásra lesz szükségem, hogy elég időt fordítsak a gyermekemre, a munkámra és a tanulmányaimra egyaránt – mondja abszolút céltudatosan.

Miután ennyi mindennel foglalkozik egyszerre, nem ritka, hogy hétvégén is dolgozik, de mint mondja, egyáltalán nem érzi megterhelőnek. Számára a legjobb kikapcsolódás, ha kisfiával ébredés után még együtt lustálkodhat, játszhat és mesét nézhet.

Forrás: RTL Bulvár

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top