Sztárok

A Grease sztárjai újra együtt

Sandyre és Dannyre, vagyis Olivia Newton-Johnra és John Travoltára alig lehet ráismerni, de azt mégis mindenki tudja, hogy ők alkották a legendás Grease szerelmespárját.

Nos, nincs arról szó, hogy a musicalt folytatnák vagy feldolgoznák, mert a páros csak egy rövid megjelenés erejéig volt újra együtt. A színészek igen rendhagyó szerepben tűntek fel, hiszen egy légitársaság személyzetének kellett beöltözniük. Az alkalom pedig az volt, hogy az egyik ausztrál légitársaság új Airbus gépe első hivatalos útját tette meg, a célállomás pedig Los Angeles volt.

A földet éréskor pedig a pilóta John Travolta és a stewardess Olivia Newton-John köszöntötte az új gépet. Mindkét színésznek jól állt a légitársaság egyenruhája, és láthatóan élvezték, hogy ők üdvözlik a Melbourne-ből érkező utasokat. Travoltának szinte gyakorlata is van a pilótáskodásban, hiszen vezetett már gépet. Örömmel mesélt korábbi élményéről: „Szerintem én vagyok az egyetlen, aki nem tett pilótavizsgát, és mégis repülhetett.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top