Sztárok

De kik azok a celebek?

Nem telik el úgy nap, hogy a környezetünkben ne használná valaki a "celeb" kifejezést. Mindannyian tudjuk, hogy miről beszélünk, mégis furán hangzik ez a szó. Bámuljuk őket, olvasunk róluk, sőt kimentjük őket a dzsungelből. Jelen vannak mindenütt. De mégis, kik azok a celebek?

Nézzük először a szó jelentését. A Wikipédia szerint a hivatalos meghatározás így hangzik:

„A celeb a XXI. század első évtizedében divatossá vált, főleg a médiában használatos szó, amely a celebritás (celebrity) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, »ünnepelt« híresség. A kifejezés mellékjelentésként azt a tartalmat is hordozza, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, ill. egyéb autonóm képessége, hanem egy, a média által róla mesterségesen kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők) gondolatvilágába. E mellékjelentés nem tagadja, hogy az egyébként celebnek kikiáltott személyek társadalmilag valóban értékes teljesítményt produkálhatnak, csupán arra utal, hogy e produktum nem szükségszerű.”

 

Vegyük sorra a celebek különböző kategóriáit, mintegy celebhatározóként.

 

Formás celebek

Ők azok a hölgyek, akik minden címlapon mosolyognak (lehetőleg mély dekoltázzsal és sok köbcentis implantátummal). Igazából senki sem tudja, hogy miből élnek, csak azt látjuk, hogy mindig a legdivatosabb ruhákban flangálnak, és tökéletes a sminkjük. Modellek ők – mondják ezt magukról –, de nem olyan igazi modellek, akik a kifutón sétálnak ügyesen, inkább csak az idomaikat és a mosolyukat vetik be egy-egy fotózás alkalmából. Illik odafigyelni a véleményükre! Legalábbis ők mindig mindenről elmondják a gondolataikat (?), ha felhívják őket. Márpedig a bulvárlapok örömmel faggatják ezeket a lányokat, hiszen jól mutatnak a címlapokon. A kategória legismertebb hazai tagjai: Kelemen Anna, Bódi Sylvi, Dundika, Horváth Éva, Pantinchin Edina, Keleti Györgyi, Debreczeni Zita, Hargitai Bea…

Kelemen Anna
Kelemen Anna
Debreczeni Zita
Debreczeni Zita

 

Bohóc celebek

Ebbe a kategóriába tartoznak azok a nagyon népszerű emberek, akik nem színészek, zenészek, még csak nem is modellek, mégis imádjuk bámulni őket. Valóságshow-k szereplői, akik nem rettennek vissza a legbrutálisabb szerepektől sem. Bármikor hülyét csinálnak magukból a kamerák előtt, vállalják, hogy bármit megegyenek vagy felvegyenek. Azért tartjuk őket, hogy legyen kin röhögni. A középkorban megbecsült állásuk lett volna udvari bolondként, de manapság is elég jól megélnek a szerepléseikből. Példák: Gáspár Győző, Fekete Pákó, VV Ágica, Leo, BB Évi, Fehér Anettka, Kiszel Tünde, Benkő Dániel…

Gáspár Győző
Gáspár Győző
Kiszel Tünde
Kiszel Tünde

 

Oldalborda celebek

Híres vagy hírhedt férjük oldalán rivaldafénybe jutott hölgyek. Lassan többet szerepelnek a képernyőn, mint a párjaik, és halálosan komolyan veszik a feladatukat. Van, aki lassan túl is nő a férjen. Illik meghívni őket a társasági rendezvényekre, a ruhaszponzorok már őket is öltöztetik, és annak is hírértéke van, ha beütik a lábujjukat a gardróbszekrény ajtajába. Rendszerint ők maguk is saját műsort kapnak, vagy DVD-t adnak ki, esetleg ruhakollekciót dobnak piacra. Férjeik által kerültek a címlapra: Gáspárné „Beja”, Pataki Bea, Sarka Kata, Rubint Réka…

Rubint Réka
Rubint Réka
Sarka Kata
Sarka Kata

 

Hirtelen celebek

Olyan „sztárok”, akik az ismeretlenség jótékony homályából villantak elő egy-egy műsor mellékszereplőjeként, majd annyira megszerették a kamerákat, hogy ma már élni sem tudnak nélkülük. Képtelenek elhinni, hogy folytatódhat az életük ugyanúgy, mint korábban, és tíz körömmel küzdenek minden „csepp” szereplésért. Egyébként tehetséges emberek, csak éppen nincs sok okuk arra, hogy naponta szerepeljenek a címlapon. Hirtelen lett celeb például Südi Iringó, Keleti Andrea, Pflum Orsi, Görög Zita, Csernus Imre, Galambos Dorina…

Südi Iringó
Südi Iringó
Galambos Dorina
Galambos Dorina

 

Lefutott celebek

Szomorú történet az övék, nem szabad kacagni rajtuk! Valaha szebb napokat látott művészek, akikre igazából már a kutya sem kíváncsi. Bánatukban eladják a lelküket a bulvármagazinoknak, és nem szégyellik kitenni magukat akár egy dzsungel veszélyeinek is. Ötvenen, sőt hatvanon túl is megmutatják, hogy ők bizony képesek felvenni a harcot egy kishírért is bármelyik tinisztárral. A kategória legismertebb hazai celebjei: Karda Bea, Zalatnay Sarolta, Medveczky Ilona, Delhusa Gjon, Bíró Ica, Sütő Enikő, Mary Zsuzsi…

Zalatnay Sarolta
Zalatnay Sarolta
Sütő Enikő
Sütő Enikő


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése