Sztárok

A legfigyelmesebb magyar

Mi, magyarok nem éppen a mások iránti figyelemről és gondoskodásról vagyunk híresek, de egy széles körű felmérés most bebizonyította, hogy mégsem olyan rossz a helyzet.

Ebből kiderül, hogy ma is elkötelezettek vagyunk az adakozás és mások segítése mellett, ám csak ésszerű keretek között. Az általános vélemény az, hogy mindenkit arra kell bátorítani, hogy megálljon a saját lábán. Külföldről számtalan esetben hallunk jótékonysági akciókról, amikor sztárok egész vagyonokat adományoznak a rászorulóknak. De itthon sem maradunk gondoskodó emberek nélkül. Harminc karitatív szervezet véleményét kérdezte meg a Reader’s Digest arról, tudomásuk szerint melyik híres ember áldozza rendszeresen idejét, energiáját jótékonysági tevékenységre.

A legtöbb szavazatot Katona Klári kapta. „Már gyerekkorom óta úgy gondoltam, hogy sok apróságot tehetünk másokért. Csodálkoztam, hogy a felnőttek közül milyen kevesen tudják, mi az életünk értelme. Másfajta elvárásokkal vágtam neki a saját életemnek. Azt hiszem, az adományozás, a másokon való segítés igénye teljesen természetesen él valamennyiünkben. Hiszen az élet másról is szól, mint hogy dolgozunk, eszünk, alszunk. Fontos, hogy az emberek ismerjék azt a számtalan ügyet, területet, ahol tenni tudnak másokért. Aztán bátorítani őket, hogy azt tegyék, amit legbelül mindig is helyesnek gondoltak” – vallja a népszerű énekesnő.

Forrás: Reader’s Digest

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése