Sztárok

Hollywood nyomorról álmodik

A cím talán kicsit túlzás, de mindenesetre tény, hogy kedvenc sztárjaink nagy része bizony már unja a csillogást, és egyre több celeb dönt úgy, hogy az ismertséggel járó hajcihőt legalább néha hétköznapibb körülményekre cseréli. Összeállításunkban bemutatjuk az öt legpuritánabb – és nem feltétlenül legolcsóbb! – celeb-időtöltést.
 5. helyezett: Ez a nélkülözés valójában luxus!

Depp sokat fizetett, hogy egyedül lehessen

Johnny Deppnek nem nagyon kellett a Karib-tenger kalózai forgatása előtt azon gondolkodnia, hova menjen ihletet meríteni. A sztár saját szigettel rendelkezik, pont a Karibi-térségben. Igen, tudjuk, hogy egy több millió dolláros földdarab a világ talán legszebb trópusi vidékén első hallásra talán nem a nomád körülmények csúcsa. De gondoljunk bele, ezen a pár száz négyzetméteren csak pálmák találhatók – és egy bungaló. Vezetékes víz, áram, személyzet, telefon, internet és civilizáció pedig több kilométeres körzetben sincs. „Ha már nagyon elegünk van a nyüzsgésből, Vanessa (Vanessa Paradise, Depp élettársa – a szerző) a gyerekek és én felkerekedünk, és meg sem állunk a saját szigetünkig. Itt úgy élünk, mit a Paradicsomban: egész nap sütkérezünk a napon, és úszkálunk a saját koralljaink között. Számomra ez a tökéletes boldogság!”

 

 4. helyezett: A világ megmentőinek nem számít a komfort!

Brangelina otthonosan mozog a dzsungelben

Nem nagyon tudnánk hirtelenjében olyan a harmadik világhoz kapcsolódó problémát mondani, amelyre a Jolie-Pitt házaspár már legalább egy alkalommal ne hívta volna fel a figyelmet. Az összesen hatgyermekes Angelina Jolie-Brad Pitt páros egyszerűen mindent megtesz azért, hogy Ázsia és Afrika elmaradott térségeinek jobb legyen az élete. És ők pontosan tudják, miről beszélnek, ugyanis kampánykörútjaikon igyekeznek minél több időt a helyiekkel tölteni. A drága luxushotelek helyett pedig magától értetődő természetességgel választják a sátrakat, a pálmakunyhókat és a tábori vécét. Angelinának olyannyira nem számítanak a civilizált körülmények, hogy első lányát, Shiloht is Namíbiában szülte, igaz, állítólag minden kórházi felszerelést a sztárpáros biztosított. Legutóbb Etiópiában jártak, ahol ugyanúgy gyermekkórházat alapítottak, mint Kambodzsában.

 

 3. helyezett: Vissza a szülői házba!

Eva Longoria egy farmon lazít

Az már talán senkinek sem újdonság, hogy a Született feleségek című sorozatban játszó néhány színésznőnek jelleme szöges ellentétben áll az általuk alakított karakterrel. Így az sem meglepő, hogy a fifikás szépasszonyt, Gabrielle Solist alakító Eva a valóságban átlagos életről ábrándozik jóképű férjével, a kosaras Toni Parkerrel. Egy hatalmas farm és sok gyerek. Eva Longoria előszeretettel nyilatkozik arról, hogy a szíve mélyén ő még mindig az a félénk texasi kamasz, aki húsz éve még csak álmodozott a sikerről. „Ha csak tehetem, hazamegyek a Corpus Christi melletti családi farmunkra. Három nővérem van, ha körülöttem van az egész család, az mindig feltölt energiával!” – meséli a színésznő.

 

 2. helyezett: Zöld hóbort

DiCaprio ökoházban lakik

„A sztárság nem érdekel, de azt fontosnak tartom, hogy tegyünk valamit a Föld jövőjéért, mert ha így folytatjuk, elpusztítjuk a bolygót!”Leonardo DiCaprio mostanában rendre ilyen ökotudatos kijelentéseket tesz nyilatkozataiban. Az egyik legismertebb „zöld sztár” nemrég vásárolt magának egy ökoapartmant New Yorkban. „A lakás energiaellátásáról napelemek gondoskodnak, fontos, hogy miattam ne nőjön az egyébként is hatalmas New York-i áramfogyasztás.” Emellett lassan megkezdődnek a sztár saját szigetén Leonardo ökoszállodájának munkálatai is, de amivel valójában kiérdemelte összeállításunk második helyét, az az, hogy a környezettudatos sztár, ha csak teheti, puritán körülmények közé vonul vissza a nyilvánosság elöl. Elhagyatott tengerparti bungaló, pálmakunyhó a dzsungelben, eldugott halászfalu a Földközi-tenger partján – legutóbbi szabadságait Leo ilyen helyeken töltötte. „Élvezem, hogy nem talál meg a sajtó, senki sem sejti, a világ melyik eldugott pontján nyaralok puritán körülmények között. Az is jó érzés, hogy nem járulok hozzá a luxus nyaralóhelyek klímaromboló tevékenységéhez” – mesélte egy interjúban a sztár, aki egyébként is szerénységéről híres: nincs magánrepülőgépe, limuzinja, és hatalmas személyzete sem.

 1. helyezett: Bérelt autóval Törökországtól Magyarországig

Charlize Szegeden kávézgatott?

A „csináljunk úgy, mint az átlagemberek” mozgalom egyik legfőbb híve a gyönyörű Charlize Theron. A dél-afrikai származású színésznő saját bevallása szerint azért élvezi olyan nagyon azt a pár hetet, amikor az átlagos fiatalok életét élheti, mert valójában ezt sohasem tehette. Dél-Afrikában még túl szegény volt a család ehhez, miután édesanyja önvédelemből megölte alkoholista apját. Ezután Amerikában kezdtek új életet. Miután beindult a szőke szépség modellkarrierje, és élvezhette volna a pénzét, már mindenki ismerte. Hogyan pihente ki tavaly a filmezés fáradalmait az Oscar-díjas színésznő? A barátjával érkeztek az isztambuli filmfesztiválra, s a hivatalos programok után autót béreltek, aztán meg sem álltak Budapestig. A legegyszerűbb útszéli hotelekben szálltak meg, kifőzdékben vacsoráztak, és élvezték a viszonylagosan nomád körülményeket. „Semmit sem értékelek annyira, mint a kettesben töltött meghitt pillanatokat. Teljes titokban utazgattunk, nem voltak körülöttünk ismerősök, sem testőrök, sem fotósok. Nem ismert fel senki, bepillanthattam a helyiek életébe. Ez a legjobb kikapcsolódás számomra” – mesélte a színésznő. S bár sok magyar és külföldi bulvárlap vitatta, hogy Charlize valóban Budapesten vakációzott volna, mi szeretnénk azt hinni, hogy egyik legintelligensebb hollywoodi sztár mégsem keveri Ankarát Budapesttel. Attól a gondolattól pedig különös melegség tölti el a szívünket, ahogy elképzeljük Charlize-t és barátját, a szintén színész Stuart Townsendet a szegedi Virág cukrászda teraszán…

Különc különdíj: Új orosz divat

Nemcsak a jól kereső hollywoodi sztárok körében terjed a puritán élet divatja, de a minden különcségre vevő orosz felső tízezer is előszeretettel tesz kirándulást a szegények közé. Külföldi sajtóhírek szerint az orosz milliárdosok néha kisebb vagyonokat fizetnek azért, hogy néhány hétre a Szovjetunió egykori tagköztársaságainak eldugott falvaiban élhessenek. Mivel a katasztrófa-turizmusnak is nagy hívei, és a kiképzőtábor-turizmus is a moszkvai felső tízezer körében ért el igazán nagy népszerűséget, megállapíthatjuk, hogy az orosz üzletemberek és családjaik szeretik extrémnyaralásokra elverni a „nehezen megkeresett” rubeljeiket.

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Oroszlán Szonja: Az apró kilengések izgalmassá teszik az életet! »
D. Tóth Kriszta: Lányom és a lagzi »
Bor másképpen – serpenyőben, tálban, bográcsban »
Magánnyomozóval egy (hűtlen?) férj nyomában »
Szivárványszínű harisnyák »
Ákos, a negyvenéves nagy öreg »

   

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése