Sztárok

Enikő ment elsőnek, Gabi csalódott

A celebek közül többen valószínűleg már az indulás előtt megbánták, hogy elvállalták a kihívást, és inkább otthon maradtak volna. De egy hetet mindenkinek ki kellett bírnia, amíg elérkezett a várva várt nap, hogy az első dzsungellakó elhagyhatta a tábort.

Tóth Gabi például az első perctől szenvedett, és megszámlálhatatlanul sokszor tört ki belőle a sírás. Zimány Linda szemlátomást sokszor nem érezte jól magát, és Janics Natasa is hamar kiborult, főleg a Keleti Andreával való vitája után. A fiúk azért keményebbek, igaz, hogy Pákó állandóan nyafog, és Steiner Kristóf is sokszor szomorú, de ők azért néha élvezték is a dzsungellétet. Rippel Feri pedig egyenesen a győzelemre hajt. Delhusa Gjon az örök provokátor szerepét kapta, Szőke András pedig hozta a formáját.

Fotó: Bársony Bence
Fotó: Bársony Bence

 

Az első kieső nevének bejelentése előtt a celebek nagy várakozással figyelték Balázst, és aztán egymás után csalódott arcokkal találkozhattunk. Végül már csak ketten reménykedtek, Tóth Gabi és Sütő Enikő. Gabi aztán nem sokáig reménykedhetett, és valószínűleg most még nehezebb dolga lesz, hiszen fél lábbal már szinte a repülőgépen érezhette magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top