nlc.hu
Sztárok
Feri, a dzsungel hőse

Feri, a dzsungel hőse

Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy Rippel Ferenc az egyetlen, aki élvezi a dzsungelben töltött napokat. Tegnap pedig végre-valahára teljesült a vágya, mert a többiek őt küldték bátorságpróbára. Feri valószínűleg korábban is szívesen ment volt, de csak most került rá a sor.

Az volt a feladata, ami az első körben Győzikének, és mondanunk sem kell, hogy ki oldotta meg ügyesebben a dolgot. Rippelnek kulcsokat kellett keresnie, amelyek kis ajtókat nyitottak, ahol egy-egy csillag lapult. Ám minden kinyitásnál víz ömlött a tartályba, és különféle állatok: kígyók, békák és egyéb csúszómászók. A sokadik kis ajtó kinyitása után már több óriáskígyóval is meggyűlt Feri baja, hiszen az állatok összevissza tekeregtek, és kúsztak felfelé a tartály üvegfalán.

Fotó: Bársony Bence
Fotó: Bársony Bence
Fotó: Bársony Bence
Fotó: Bársony Bence

 

A vízszint pedig egyre emelkedett, és az artistának a végén már szinte víz alatt kellett nyitogatnia a csillagokért. A végeredmény magáért beszél, Rippel Feri megszerezte mind a tíz csillagot, ami a csapat jóllakásának biztosítéka. A hős dzsungellakó derekasan küzdött, amit végül egy Tarzant is megszégyenítő diadalordítással nyugtázott. A többi celeb tehát igazán jól döntött, hogy a lelkes Rippel testvért küldte a próbára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top